Fraternity-Testvériség, 1975 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1975-10-01 / 10-12. szám

MEGHALT RAVASZ LÁSZLÓ PÜSPÖK Fájdalmas hír futott végig a szabad világban az elmúlt hetekben: a magyarországi református egyház nyugalmazott püspöke, dr. Ravasz László augusztus 6-án Budapesten elhunyt. Alig néhány esztendeje annak, hogy az Egyesült Államokban, a ligonieri Bethlen Nyomda kiadásában megjelent újszövetségi bibliafordítása. A világon szét­szórt magyarság szívesen fogadta a mai, modern, de mégis ízes, szép magyar nyelven kiadott Szentírást és várta, hogy a nagy püspök termékeny nyugalma újabb kiadványokat terem, így a Zsoltárok könyvének ma­gyarázatát, amelyen szinte a haláláig dolgozott. Ra­vasz László életének 93-ik esztendejében letette a tollat és engedett Ura hazahívó szavának. Szeptember 29-én lett volna 93 éves. Hosszú, eredményekben gazdag szolgálata alatt kerek szám­ban húszonöt éven át volt a dunamelléki egyházkerü­let püspöke. Az újabbkori magyar református egy­háztörténelem kiemelkedő igehirdetője volt. Elmon­dott és leírt prédikációival valóságos iskolát teremtett a két háború között Magyarországon. Nehéz időkben biztos kézzel vezette egyházát. Az első világháború után romokból épült újjá az ország és vezetése nyo­mán újjáépült az egyház is. Egyházkormányzói böl­csességét elismerték nyugat legkiválóbb egyházi veze­tői is. őrhelyén maradt akkor, amikor 1945-ben elkez­dődött Magyarországon a nagy átalakúlás. Ebben az átalakúlásban azonban egyre nehezebbé vált az egy­ház élete és szolgálata. Ravasz László világosan látta, hogy az egyház és az állam között készülő egyezmény sem jelenti az egyház szabadságát. Az egyház elveszti féltve őrzött iskoláit. Lassan érlelődött benne a püs­pöki tisztről való lemondás gondolata. 1948-ban a dunamelléki egyházkerület rendkívüli közgyűlésén terjesztette elő 27-ik és egyben utolsó püspöki jelen­tését és nyújtotta be lemondását. Jelentését ezekkel a szavakkal fejezte be: “Szívemet mérhetetlen hála tölti el, hogy szabad volt szolgálnom. Megköszönök minden jó szót, segítséget, meleg pillantást, minden imádságot. Megköszönök és megáldok minden sebet, amit kaptam; megkövetek mindenkit, akit megbán­tottam s derült szívvel elmegyek az én hű és örök Gazdám békességébe.” Amikor püspöki hivataláról történt lemondása után az egyházra egyre súlyosabb politikai nyomás nehezedett és rövidesen lehetetlenné vált a tiszta ige­hirdetés is, Ravasz László megvált Kálv’in téri lel- készi állásától is és Leányfalura költözött. 1956 ok­tóber végén amikor a forradalom győzni látszott, hívei unszolására mégegyszer visszatért Budapestre, hogy rövid időre átvegye az egyházkerület kormány­zását, de a forradalom orosz szuronyokkal történt leverése után véglegesen visszatért leányfalusi nyugal­mába. Kilencvenedik születésnapját még jó erőben töl­tötte el, de utána gyengülni kezdett. Az utolsó közel két esztendőt megszakítás nélkül kórházban töltötte. A keresztyén ember Isten akaratában megnyugvó lel­kűidével készült az utolsó útra és érkezett meg Urá­hoz. Augusztus 13-án temették el hitvese mellé a Farkasréti temetőbe. Kívánsága szerint nem a rab­ságban tartott magyarországi református egyház püs­pökei, de a kicsiny leányfalusi gyülekezet lelkipász­tora, Borzsák Sándor hirdette koporsója mellett a feltámadás evangéliumát, majd több, mint ezer ember ajkáról zengtek a zsoltárok, a temetési énekek. A ravatalát borító koszorúk egyikén ez a felírás volt olvasható: “Szeretettel és hálával, az amerikai refor­mátus magyarság.” A külföldön élő magyarság nagy barátját vesz­tette el Ravasz László-ban. Olyan fontosnak tartotta a magyar határokon kívül, közelebbről a legnagyobb létszámú és legszervezettebb csoport, az Egyesült Államokban élő magyarság szolgálatát, hogy pár évvel ezelőtt e sorok írójának ezt írta egyik levelében: “Vigyázzatok az amerikai magyarságra, mert ugyanaz ma a szolgálata népünk életében, mint volt valamikor a fejedelmi Erdélyé.” Újszövetségi bibliafordításának tiszta jövedelmét pedig a szétszórtságban élő reformá­tus magyarság lelkigondozásának az anyagi támoga­tására ajánlotta fel. Az amerikai református magyarság szeptember első napjaiban a ligonieri Bethlen Otthonban tar­tandó országos presbiteri és lelkészi konferenciákon emlékezik meg a magyarság nagy halottjáról. Ravasz László nincs többé közöttünk. Emlékét megőrizzük és hálás szívvel köszönjük meg Istennek mindazt a sok áldást és ajándékot, amit Ravasz László életén és szolgálatán keresztül adott ennek a nemze­déknek. Hadd zárjuk ezt a megemlékezést az ő saját szavaival: “Tudom, hogy tetteinkért felelősséggel tar­tozunk a történelemnek és felelősséggel tartozunk Istennek. A történelem ítéletét felemelt fővel várom, Isten ítéletét arcraborúlva hordozom abban a remény­ségben, hogy irgalmas lesz hozzám azért, Aki érettem is meghalt a kereszten.” Csordás Gábor 14

Next

/
Oldalképek
Tartalom