Fraternity-Testvériség, 1975 (53. évfolyam, 1-12. szám)
1975-10-01 / 10-12. szám
és semmi képen nem akart kimaradni az új politikai és társadalmi berendezkedésért folytatott küzdelemből. Meg azután öreg ember is volt, aki tudta, hogy hadviselésre alkalmas napjai meg vannak számlálva. Kováts Amerikában töltött első hónapjairól nem sokat tudunk. Ismerve alaptermészetét nincs kétségünk afelől, hogy hamarosan a feleklőkhöz csatlakozott, azok közül pedig nyilván a németajkú amerikaiak csoportját kereste nemcsak nyelvi okokból, hanem mert azok részéről számíthatott porosz tiszti szolgálatának legnagyobb elismerésére. A “Nazareth Moravians'” néven ismert egyház naplójában már 1777 szeptemberében bejegyzés van arról, hogy Kováts megfordult Bethlehemben. Feltehetően akkor került kapcsolatba Gersdorf grófnővel. Neve katonai vonatkozásban először Pulaski Washingtonhoz intézett beadványában fordul elő, akivel további sorsa szorosan összefonódik. Kováts ebben az időben a Philadelphia területéről toborzott “német zászlóalj” tagja. Pulaski Kázmér, dúsgazdag lengyel gróf, az apja által megszervezett felkelő csoportnak volt katonai főparancsnoka, alig 23 éves korában. A “Bari Kon- federáció” néven ismert felkelést épen úgy orosz szuronyok folytották vérbe, mint később az 1848-49-es magyar szabadságharcot. Pulaskinak menekülnie kellett hazájából. 1772-től 1777-ig Törökországban és Franciaországban tartózkodott. Az európai uralkodók nem adták meg a menedékjogot neki mivel — alaptalanul bár — de a lengyel király elleni merénylettel vádolták meg, ami az abszolút uralokdók szemében megbocsáthatatlan bűnnek számított. 1777-ben rendezetlen tartozásai miatt Marseillesben az adósok börtönébe is kerül rövid időre az a nagyszerű lengyel szabadsághős, akinek adósságai valószínűleg eltörpültek hatalmas és jogtalanul elkobzott vagyona mellett. Végül is egyik nagy befolyású francia pártfogójának sikerül meggyőznie az udvart és Deane Silas amerikai ügyvivőt, hogy az európai uralkodók szemében szálkát képező Pulaskit legbölcsebb áttenni a tengeren túlra. Az ötletet az érintettek magukévá tették. Adósságait kifizetik és ajánló levelet szereznek neki Washington Györgyhöz, az amerikai felkelő hadsereg fővezéréhez, Deane Silastól és később Franklin Benjámintól is. Pulaski 1777 július 23-án érkezett a Boston melletti Marblehead Flarbor nevű kikötőbe a három árbocos Massachussetts nevű ágyúnaszádon. A kiváló lengyel katona hire megelőzte érkezését. Washingtonnak maga Lafayette márki mutatta be, aki viszont azért fogadta mindjárt szívébe a sok megpróbáltatáson átesett fiatal arisztokratát, mert Pulaski hozta át Lafayettenek az első levelet Párizsban maradt feleségétől. Washington fenntartással fogadott minden európai önkéntest, mert szép számmal voltak köztük olyanok, akiket csak a kaland és zsákmány vágya hajtott az új világba. Azután valószínűleg az sem tetszett a fővezérnek, hogy az általa nem is ismert idegen tisztnek Párizsban tábornoki rangot helyeztek kilátásba az arra nem épen illetékes amerikai ügyvivők az ő megkérdezése nélkül. Pulaskinak tehát előbb be kellett bizonyítania vezetési képességét és harcra területiségét, mielőtt Washington a heigért magas rangra ajánlotta volna a kongresszusnak. Az alkalom nem sokáig váratott magára. Howe William tábornok, a brit erők főparancsnoka régen készült annak a csorbának a kiküszöbölésére, amit a Saratoganál elszenvedett szégyenletes vereség ejtett a királyi csapatok becsületén. A felkelők főerejével való nyílt megütközést azonban hiába kereste, mert Washington egy angolna ügyességével csúszott ki a döntő mérkőzés elől, melyre hiányosan felszerelt és gyengén kiképzett seregét nem tartotta még felkészültnek. 1777 derekán azután Howe elhatározta, hogy a rendelkezésére álló erők zömét az angol flotta támogatása mellett kirakja Philadelphiától keletre, megtámadja a várost, melyben a kongresszus ülésezett és a felkelés főfészke volt. Bizonyosra vette, hogy ez a lépése nyílt csatára kényszeríti Washingtont és így alkalma nyílik a felkelők főerejének megsemmisítésére. Jól számított. Tervének végrehajtása vezetett szeptember 11-én a Brandywine-i csatához. Washington már csak a kongresszus nyomására is kénytelen volt felvenni a harcot, ami egy rendkívül véres csatanap után a felkelők vereségével és Philadelphia elfoglalásával ért véget. A kitűnően felszerelt és példásan fegyelmezett királyi csapatoknak a vezetése fölényesen jobbnak bizonyult. Cornwallis tábornok, a későbbi brit fő- parancsnok, parancsnoksága alatt álló jobb angol támadó csoport hamarosan átkarolta a felkelők bal szárnyát, mire a felkelők soraiban kitört a pánik s a délutáni órákban már az egész arcvonal rendezetlenül özönlött hátra. Pulaski ízzig-vérig katona volt, aki azonnal felfogta a helyzet kritikus voltát. Tudta, hogy a megfutamodott felkelő sereg, melynek nagy része akkor esett át a tűzkeresztségen, könnyű prédája lesz a szorosan nyomába járó angol zsoldosoknak. Washington seregének megsemmisülése pedig a forradalom bukását jelentette volna. A válság pillanataiban Pulaski, aki a fővezérségen tartzókodott, engedélyt kért és kapott Washingtontól arra, hogy a mintegy harminc lovasból álló különítménnyel bea- vatkozhassék a harcokba. Pulaski csak gyengén beszélt angolul, de bámulatos bátorság és a győzelembe vetett tántoríthatatlan hit sugárzott egész lényéből. Az elmúlt öt esztendő kudarcai és megaláztatásai 11