Fraternity-Testvériség, 1975 (53. évfolyam, 1-12. szám)

1975-01-01 / 1-3. szám

jelent meg az 1740-ik évi pozsonyi diétán és szívhez szóló beszédben kérte a nemes magyar nemzet segítségét a Birodalmat fenyegető veszélyben. Bécs jól számított, alaposan ismerték a magyar természetet. A drámai jelenet hatása alatt “a nemes karok és rendek” egyszeriben elfelejtették az alig 29 éve rájuk kényszerített szatmári békét, Rákóczi Ferenc megalázását, megbocsátották a Habsburgoktól századokon keresztül elszenvedett jogfosztások végtelen sorozatát, egy emberként ugrottak talpra s szablyáikat kirántva harsogták: “Életünket és vérünket királynőnkért, Mária Teréziáért!” Megint egyszer egy döntő történelmi pillanatban a nemzet sorsát a józan ész helyett mesterségesen felszított érzelmek irányították.

Az országgyűlés lelkes hangulata hamarosan átcsapott az egész országra. Szinte a földből nőnek ki újabb és újabb magyar ezredek a királynő zászlai alatt. Ezek közé tartozott a később nagy hírnévre szert tett jász-kun huszárezred is, mely a kiváló jász és kun emberanyaggal töltötte fel toborzás utján egységeit. Kováts Mihály ennél az ezrednél csapott fel huszárnak 1744-ben. Becsülettel harcolta végig a második sziléziai háborút. Adatunk van arra, hogy ezrede résztvett 1745 december 15-én a Kesseldorf mellett vívott csatában, mely az osztrákok vereségével végződött. Ezredét 1746 márciusában visszavonták Szászországból és feloszlatták számos más magyar egységgel együtt. A sziléziai háborúk után Bécs az örökösödés kérdését befejezettnek vélte és nem kívánt többé jól kiképzett és hadviselt magyar ezrede- ket fegyverben látni. Az ezred kisebb egységei a gróf Grassalkovich István parancsnoksága alatt álló hadosztályhoz kerültek, Kováts neve azonban szerepel a

leszerelt tisztek listáján, melyet Batthyányi Lajos gróf nádor küldött gróf Pálffy Lipótnak, a magyar erők főparancsnokának.2

A mi harcias természetű Mihályunknak azonban a hadjártok folyamán már vérévé vált a katonáskodás és semmi hajlandóságot nem mutatott arra, hogy visszatérjen a kun falvak eseménytelen, szürke életébe. Előbb megpróbált bejutni a visszatartott egységek egyikébe és mikor az nem sikerült, alaptermészetére jellemző merész fordulattal felajánlotta kardját annak a Nagy Frigyesnek, aki ellen még pár hónappal azelőtt vitézül harcolt. Mai szemmel talán visszatetsző lépése akkoriban nem ment ritkaságba számba. Nem szabad elfelejteni, hogy a nacionalizmus eszméje csak jó félévszázad múlva bontakozott ki. Azután Kováts, mint magyar ember, egyébként is csak uralkodót nem hazát cserélt. Nagy Frigyes hires hadseregébe pedig ép úgy jelentkeztek Európa minden népének fiai, mint később Napoleon lobogója alá. Előttünk pontosan ismeretlen okoknál fogva kiképzését, mint újoncnak kellett azonban újrakezdenie a poroszoknál.

De van a porosz hadseregbe való kerülésének egy másik verziója is.

Eszerint Sabin nevű morva lovásza két lovával együtt megszökött és Csehország felé vette útját. Kováts nagy sebtiben útlevelet szerzett az Udvari Haditanácstól és követte hűtlen legényét először Prágába, majd Jagerndorfba és végül a porosz kézre került Felső-Sziléziába, Neustadtba, hol elfogták és annak ellenére, hogy útlevele szerint magyar nemes és tiszt volt, kényszerrel besorozták a porosz hadseregbe.2

Akármelyik módon is került Nagy Frigyes zsold- jába, egy bizonyos, hogy az ott töltött első évek voltak hosszú pályafutásának legkínosabb emlékei, a- mire szűkszavúan bár, de még a Franklinnak írt levelében is tesz célzást. Teljes gyalogos és lovaskiképzésen esett át, ami az embertelenségig kegyetlen kiképzési módszereket ismerve még Kováts vasidegeit is alapos próbára tette. A rekrutaévek azonban lassan mégis csak lemorzsolódtak. Előbb az altiszti ranglétrán emelkedett, majd 1752 szeptember 23-ikán Nagy Frigyes az 1. porosz huszárezred kornétásává (Zászlós) léptette elő, ami akkor a legalacsonyabb tiszti rang volt. Nagy Frigyes, az élesszemű hadvezér a sziléziai hadjáratok alatt felfedezte az ellene harcoló magyar huszárok kitűnő katonai értékeit és ezért igyekezett közülök minél többet átnyerni porosz oldalra. Az 1. huszárezrednek például 1750-58-ig nemes Székely Mihály óbester személyében magyar volt a parancsnoka, de Kovátson kívül még számos más magyar tiszt harcolt alegységeinél.4

(Folytatás)

8