Fraternity-Testvériség, 1974 (52. évfolyam, 1-12. szám)
1974-04-01 / 4-6. szám
Elmondotta Dr. Béky 7.oltán tb. püspök Koszorús Ferenc v. vezérkari ezredes a 300-ik osztályunk elnökének ravatalánál 1974 március 11-én. Textus: Lukács 7:8-9. Gyászoló gyülekezet! Az amerikai magyarság, valamint az Ó-haza és az egész világ minden táján szétszórt emigrációs magyarság nagy halottjának, két Yilágháhorú egyik legvitézebb hősének: Koszorús Ferenc v. vezérkari ezredesnek a ravatalánál gyülekeztünk össze, hogy végső búcsút vegyünk tőle, hogy lássuk még egyszer tovatűnő délceg alakját, s lelkűnkbe idézzük, amint vágtat hős csapatai élén a “Kárpátok szűz bástyafokán”, s lássuk amint ebben a lezárt koporsóban lezárt szemekkel, egymásra helyezett kezekkel indul a legfőbb Hadúr, a Mindenható Isten színe elé, hogy megtegye utolsó jelentését: Győztes csatákról, a magyar katonák hősiességéről. Egy elvesztett, szétdarabolt hazáról, és egy megcsufolt igazságról. Látom amint ott könyörög: Uram! nem a mi hősiességünkön múlott, hanem az emberi gonoszságon.... Ott könyörög és ostromolja az Isten trónusát egy szabad, független Magyarországért. Összejöttünk, hogy végső búcsút vegyünk a nagy, vitéz katonától és, hogy a vigasztalás szavait szóljuk az ittmaradt, porig sulytott Özvegye és nevének örököse, Fia felé. De úgy érzem nehéz itt nekem a vigasztalás szavait szólni, mert nemcsak az özvegy, hanem mindnyájan megroskadva állunk a veszteség súlya és keresztje alatt. A költő szavaival szólva: “Igénk borús, mint a halál éjszakája. Lelkünk mint a sebzett szárnyú madár ott lent vergődik a porban. Gyászol a dal, gyászol az ének.. . tompán konganak a meggyötört lelkek harangjai”. Imádkozni és vigasztalni próbálunk, de vigasztalásunk szavai mint kopogó rögek hullanak a koporsó kemény fedelére. Ó ez a gyász nemcsak a tietek, hanem az egyetemes magyarság gyásza. Ó ez a koporsó nagyon messzire veti árnyékát tengereken innen és tengereken túlra, valahol csak egy magyar katona, akinek a kezéből kicsavarták a fegyvert, járja a hazavesztés és a honvágy emésztő, soha meg nem szűnő érzésével az idegenben való bolyongás szomorú útját. Ezekkel az érzésekkel tekintsünk erre a koporsóra és próbáljuk lelkünk elé idézni immár néhai vitéz Koszorús Ferenc volt vezérkari ezredes hivő alakját és hősies egyéniségét. A felolvasott szent Ige a kapernaumi helyőrség parancsnokáról, egy harcokban megedzett vitéz római katonáról szól, akinek a szolgája, akit nagyon szeret, halálos beteg és nincs aki meggyógyítsa. Elküld Jézusért, akiben egyedül van hite, hogy megtudja gyógyítani az ő szolgáját. Mikor Jézus elindul elébe küld valakit azzal az üzenettel, hogy “nem kívánom, hogy eljöjj, én is hatalom alá vetett ember vagyok, vitézek vannak alattam, s ha az egyiknek azt mondom eredj: elmegy, — tedd ezt: azt teszi — “Uram, ne fáraszd magad, csak szóval mondjad: és meggyógyul az én szolgám.” Erre a katonai hűségből eredő lelkületre mondja Jézus a sokaságnak: “mondom néktek, ilyen hitet még Izraelben nem találtam..”. Alig van Ige, amely jobban találna Koszorús Ferenc életére és ravatalára, mint ez az Ige. Ezekben az Igékben benne van Koszorús Ferenc egész életének vezérgondolata és kitündöklik azokból az Ő háborúkkal, megpróbáltatásokkal teljes életének végső jutalma is. A feltételnélkiili engedelmesség van ezekben az igékben kihagsulyozva, mint a katonai erények kútfeje. Az engedelmességből ered az önmegtagadás, mit számít az én életem, ebből ered az elkötelezettség, innen van az áldozatkészség, állani a vártán és innen van a halálos katonai bátorság is. Koszorús Ferenc életét a magyar haza szolgálatára áldozta oda és ebben a szolgálatban engedelmes és hűséges maradt mindhalálig. Az engedelmesség és hűség parancsát először is önmagának adta ki és abban örök példát rendelt az alárendelt katonáknak, a száműzetésben szintén ezt adta magyar testvéreinek és mindnyájunknak, akikkel élete utján találkozott. Koszorús Ferenc élete nagy parancsában a magyar nemzeti élet drága javait védő felsőbb akaratot látta. Nem volt számára elvont, absztrakt fogalom. Véres valóság volt: a két világháború irtózatos tü- zeiben és az emigrációban is. Neki magyar földet, magyar hajlékokat kellett védelmeznie, majd amikor minden elveszett, hősi engedelmességgel védelmezte és példázta sorsában és életében a magyar becsületet, mert ö volt a hűség és az engedelmesség példája. Katonái szerették, mert ő is szerette katonáit. Sokszor fellebbvalóival került szembe, hogy esztelen támadások miatt védje a magyar vért. Katonái tudtak alatta parancsot követni. Kézmozdulatára készen voltak ezrek és ezrek meghalni a Hazáért. De az Ő nevét minden katonája büszke szeretettel említette még a halálban is. Légy áldott katonáid atvai bajtársa, bű sáfára a magyar vérnek. Hívő magyar volt. Az ő nevét áldva emlegetik az emigrációban élő magyar honfitársai is. Becsületében, hűségében és engedelmességében nem tánto- rodott meg soha. Mindez pedig azért volt lehetséges, 12 GYÁSZBESZÉD
