Fraternity-Testvériség, 1972 (50. évfolyam, 1-12. szám)
1972-10-01 / 10-12. szám
Balogh János gyümölccsel kínálta a hidegben toporgó betlehemeseket. “Most nem tudok pénzt adni” — mondta fájdalmas szomorúsággal. “Tudjátok, hogy Jancsika nagyon beteg.” Itt elhalt a hangja, de azután csak kimondta amit gondolt: “Kell a pénz a temetésre! Arra gyűjtünk minden fillért!” A gyermekek sírni kezdtek, azután az egyik megkezdte a következő éneket: “Csendes éj, szentséges éj Mindenek nyugta mély..” Balogh János munkás kezével törölgette a fájdalom nehéz könnyeit, Úgy érezte, mintha a betlehemesek Jancsika temetésén énekeltek volna. Csak akkor tért magához amikor a távozó betlehemesek már az utolsó sort énekelték: “Krisztus megszületett! Krisztus megszületett!” Nekidölt a hideg ajtófélfának és önmagától kérdezte, de mintha csak az Istennel beszélt volna: “Uram! Miért? Miért éppen az én fiamnak kell meghalni karácsonykor?” Hirtelen eszébe jutott Jancsika. Megfordult és majdnem kővé meredt. A hideg éjszakában, a mindent megfagyasztó szélben és hóesésben, dermedten és majdnem csonttáfagyva ott állt a fia, Jancsika. Jancsikám! Angyalom!” — ugrott oda az apa. “Azonnal vissza az ágyba! Megfagysz itt a hidegben!” Karjaiba kapta a gyermeket és visszavitte a betegszobába. “Jancsikám! Az angyalokkal beszélgettem, azért hagytalak itt magadra! Jancsikám! Drága gyermekem!” Kis szünet után megszólalt a gyermek: “Édesapám! Nem az angyalok énekeltek, hanem a betlehemesek.” Az apa megdöbbent: “Mit beszélsz fiam?” “Megismertem Varga Pistát. Az iskolában is mindig ő kezdi az énekeket.” Balogh János nem akart hallani a fülének. Megsimogatta gyermeke homlokát. A kisfiú homloka nem volt tüzes többé. “Nem értem. Nem értem. — dadogta az apa. “Mit nem értesz Édesapám?”, kérdezte Jancsika mosolyogva. “Nem értem, hogy mi történt?” “Hát nem hallottad, hogy mit énekeltek a betlehemesek? Krisztus megszületett! Krisztus megszületett!” Balogh Jánost gondolataiból motorkerékpár érkezése ébresztette fel. A körzeti orvos állt be egy pillanatra. Meg akarta nézni Jancsikát. Mindig megállt ha erre járt, figyelemmel kisérte a gyermek súlyos betegségét. Az orvos sem akart hinni a szemének. Az apát faggatta: “Mi történt? Milyen orvosságot kapott ez a gyermek? Ki volt itt nála utoljára? Balogh János gyermeke mondását ismételgette az orvosnak: “Krisztus megszületett! Krisztus megszületett!” Az orvos fejét csóválgatva jegyezte meg távozóban. “Ez a gyermek túl van a krízisen. Ez a gyermek teljesen egészséges. Itt valami érthetetlen és megmagyarázhatatlan csoda történt. Nem sokkal az orvos távozása után hazaérkezett az asszony. Kisírt szemekkel lépett be az ajtón. “Hogy van Jancsika?” — kérdezte miközben levette magáról a nagykendőt. Balogh János mosolyogva válaszolta: “Krisztus megszületett!” Az asszony azt hitte, hogy a férje belezavarodott a fájdalomba. Kétségbeesetten nyitotta ki a betegszoba ajtaját. Nem akart hinni a szemének. Ott játszadozott gyermeke kedvenc játékaival az ólomkatonákkal. “Édesanyám! Itt volt az orvos, itt voltak a betlehemesek, meggyógyultam.” — kiáltotta a belépő asszony felé Jancsika. Azután a gyermek és anya összeölelkeztek a boldogságban. “Az orvos gyógyított meg Jancsikám?” — kérdezte újra az anya. “Nem az orvos, hanem az Isten” — felelte gyermeke helyett Balogh János. “Krisztus megszületett! Krisztus megszületett!” — ismételgette könnyek között Baloghné. Néhány órával később halk kopogás hallatszott a falusi parókia ajtaján. A lelkész még dolgozott. Fáradtan készült a másnapi igehirdetésre. Óvatosan nyitotta ki az ajtót. Azonnal felismerte Balogh János arcát. A lelkész agyán a vigasztalás gondolatai és igéi szaladtak keresztül. Úgy látszik meghalt Jancsika — gondolta. “Tiszteletes Űr! Krisztus megszületett!” szólalt meg a szenvedés barázdáitól sokkal öregebbnek látszó Balogh János. “Igen, tudom. Éppen erről prédikáltam ma este” — felelte a lelkész, nem egészen értve a szenvedéstől megtört ember gondolatmenetét. “Ez a Krisztus nemcsak megszületett, de ma is él” — folytatta a férfi. “Ez is igaz János, de szeretném tudni, hogy miért jött hozzám ilyen későn” — bíztatta a lelkész a vendéget. “Ez a Krisztus ma is gyógyít” — folytatta megkezdett gondolatmenetét Balogh János. “Természetes, hogy gyógyít, de ma orvosokon keresztül végzi a gyógyítást” — oktatta ki egyháztagját a lelkész. “Tiszteletes úr! Ez a Krisztus orvosok nélkül is tud gyógyítani, ha hiszünk benne. Ma este meggyógyította Jancsikát!” A lelkész nem volt felkészülve erre a váratlan fordulatra. Gondolatban már a temetési igék között keresgélt és most egyszerre kételkedéssel a hangjában kérdezte: “Meggyógyult Jancsika?” “Meggyógyította őt az Isten.” Azután a nyomaték kedvéért hozzátette. “Az orvos is azt mondta, hogy itt csoda történt!” A lelkész hallgatott. Hirtelen nem jutott eszébe semmi sem. Újra a tanyai ember szólalt meg: “Én pedig azért jöttem ide az éjszaka közepén, hogy betartsam az Istennek tett Ígéretemet.” Balogh János 1,000 forintot tett le a lelkész asztalára. “Ezt az összeget a temetésre szántam, de most odaadom az új harangra, hogy a halál helyett hirdesse az életet! Mert úgy van az Tiszteletes úr, hogy sokszor nem hisszük mi, hogy Isten az Isten és Krisztus a Krisztus, de én ma megtapasztaltam, hogy Krisztus valóban megszületett!” Dömötör Tibor Dömötör Tibor esperes “KÉTÉLŰ KARD” című Igehirdetés és Imádságos könyve most jelent meg. Kaphatók a szerzőnél: Rév. Tibor Dömötör 1657 Centerview Drive Akron, Ohio 44321 — szerkesztő — 7
