Fraternity-Testvériség, 1972 (50. évfolyam, 1-12. szám)

1972-04-01 / 4-6. szám

ÁBRAHÁM DEZSŐ püspök: A múlt beszél: Ha visszatekintünk az Amerikai Magyar Református Egyesület 76 esztendős múltjára, az 1896 éves határkőnél áll meg első sor­ban figyelmünk: ekkor alakult Tren- tonban (N.J.) az a testvérsegítő egye­sület, amelyik ma ezen az új föld­részen és szerte az egész szabad világ­ban a legnagyobb ilyen vallásos alapon elindult intézet, melyhez tartozni kiváltság volt és melyet építeni szent kötelességének tartotta az előt­tünk járó pionír nemzedék. Hogy Isten szerint való dolog volt a kis mustár- magnyi kezdet és azon a Mindenható áldása nyugodott, azt az elmúlt 76 év minden hónapja, minden napja és a megszámlálhatatlan jótétemények sok jele példakép­pen igazolják. Ahogy az elmúlt időkre visszatekintünk nem áll­hatunk meg Isten előtt másképpen csak hálaadással mindazokért az áldásokért, amelyek az Amerikai Ma­gyar Református Egyesület révén az itteni magyarságra kiáradtak. Érdemes lenne felsorolni egy kis könvben csak azt, hogy hány árvának a könnyét törölte le a szeretet munkája, hány egyháznak segített kölcsönök nyújtásával megépíteni templomát, gyülekezeti házát vagy parókiáját, hány diáknak adott tanulmányi köl­csönt, mennyi segélyt osztott két világháború után itt és tengeren túl az óhazában, és milyen sok ifjúnak tette lehetővé ifjúsági táborokban való testi és lelki fejlődé­sének előmenetelét. De ha mindent el tudnánk is mondani a múlttal kapcsolatban, akkor sem volna teljes a kép, ha nem mutatnánk rá a jelenre és nem hívnánk fel a figyelmet a jövendőre vonatkozólag is. Igen, Isten megengedte érnünk a mostani határkőhöz való eljutásunkat; ezért dicsérjük és áldjuk az Ő nevét. Nemcsak a Kalassayakat, Nánássvakat, Ujlakikat, Kecskeméthyiket, Daróczy Sándorokat, Borshy Kerekes Györgyöket, hanem az Egyesület jelenlegi vezetőit is, Dr. Béky Zoltánt, György Árpádot, Eszenyi Lászlót, St. Miklóssy Pált. Ő állította ennek a nagy múltú és sok eredményt elért testvér segítő szervezetnek és árvaházá­nak valamint aggmenházának az élére. S aineiképpen hisszük azt, hogy a magvetés és a kezdet kezdetén végzett nehéz munkát Isten segítette és áldotta meg, predestiná- cióba vetett erős hittel valljuk, hogy a jelenlegi vezetők, szervezők és a gyülekezeteinkben élő munkások és tagok az Ó akaratából igyekeznek mindent megtenni a még szebb és még boldogabb jövő érdekében. Szomorú egyházi megoszlottságunk idején hitet teszünk arról, hogy az Amerikai Magyar Református Egyesületet azért is segítette és virágoztatta fel a min­denható, mert a kezdet kezdetétől fogva itt együtt dol­goztak a “csatlakozottak és a nem csatlakozottak”. Az Egyesületben egyek voltak a különféle denominációkba tartozó magyar reformátusok. Meggyőződésünk szerint a jövendő útja is “így” adva van! Isten úgy áldja meg közös kincsünket és úgy segíti továbbra is, ha leomlanak az egymást elválasztó válaszfalak, és ha együtt dolgo­zunk a közös feladatok és nagy céljaink további eléré­sében. Üdvözlet Szerettei üdvözlöm az Amerikai Magyar Református Egyesület orszá­gos Közgyűlését, a legjobb kívánsá­gokkal az elkövetkező újabb négy esztendőre. Ez alkalommal ismét köszönettel és elismeréssel kell megemlékezni arról a magyar alapítású országos testvérsegítő biztosító egyletről, a- mely a mai napig hű maradt magyar nevéhez, szellemé­hez, hagyományaihoz és az alapítók elgondolásához, hogy az otthoni és az amerikai magyarság és ezenbelül a magyar reformátusok szolgálatában álljon. Ebben a szellemben állt mindig az Amerikai Magyar Református Egyesület az Amerikai Magyar Szövetség mellé és annak fenntartását az alapítástól kezdve hetvenöt éven át vállal­ta nemcsak anyagi hanem erkölcsi támogatásával is. Vezetői közöttük első helyen Ft. Dr. Béky Zoltán püs­pök önzetlenül jártak el magyar ügyben az UN, a Kongresszus, a State Department előtt ha a magyar érdekekért szót kellett emelni. A kongresszusi rekord a leghűbb bizonyítéka az utókor számára, bogy hányszor állott ki a magyar érdekekért az AMSZ külügyi és belügyi munkáján keresztül minden magyar ügyben. A kérelem az országos Közgyűléshez az, hogy to­vábbra is tartsa meg az Egyesületet ezen a nemes és magyar utón, hogy soha ne szűnjön meg a magyar célok, a magyar kultúra és a magyarság megsegítésének a szor­galmazója lenni. A mai válságos időben még fokozottabb szükség van arra, hogy az Amerikai Magyar Szövetség teljes erejében megmaradhasson a magyarság szolgálatá­ban. Az Egyesület ehhez adott támogatása az erkölcsi célon felül egy visszatérő befektetés is az Egyesület részére, mert a magyarság tudja, hogy ki segítette, szponzorolta, helyezte el az újonnan érkezett magyaro­kat, ki védte meg az ellenük felhozott vádak ellen, ha az itteni magyarság megerősödik hitben, lélekben és anyagiakban ez nemcsak az AMSZ, hanem közvetve az Egyesület hasznára is lehet. Dr. Füry Lajos 6

Next

/
Oldalképek
Tartalom