Fraternity-Testvériség, 1971 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1971-07-01 / 7-9. szám

csillag trónol, mintegy mementóul minden kicsi magyar számára, hogy szülőföldje szovjet hűbéres tartomány. Más helyen ÜNNEP vezérszó alatt van egy karácsonyfa csúcsán a megszokott arany vagy ezüst csillag helyett ismét egy bíborvörös rikit, de karácsony, vagy Jézus szavakat hiába kerestünk a leírásban, mert otthon Jézus születésének ünnepe Tél Apó ünnepévé korcsosult. Március 15. okairól és jelentőségéről írt néhány zavaros mondat a kommunista dialektika klasszikus példája, mellyel a szabadságharc eszméit szemérmetlen anakronizmussal keveri össze 1919-es proletárforradalom zagyvaságaival. Különös súlyt helyeznek az írók láthatólag arra, hogy a Szovjet supremáciáját már zsendűlő korban beleverjék a konok kis magyarok fejébe, akik olyan kínos csalódást okoztak a rendszer urainak 1956-ban. Mindegyik könyvben van egy-egy rövid mese április 4-ikéről, melyet vérlázító orcátlansággal hazánk felszabadulási ünnepének neveztek el. Ebből a tanmeséből való ez az idézet: “Ezen a napon ért véget országunkban a háború. A szovjet katonák kiverték hazánkból az ellenséget. Hősök voltak. Harcoltak értünk, hogy jól és szabadon élhessünk. Harcoltak mindannyiunkért. Értetek, gyerekekért is, hogy vidáman éljetek, játszatok és szép iskolában tanuljatok.” Hát így mázolják át szülőföldünk legborzalmasabb feldulását, asszonyaink meg- becstelenítését, hőseink megalázását felszabadulássá és segítséggé, melyért a magyarnak élete fogytáig hálát kell adnia eltipróinak. És végül olvashatunk egy sziruposan megható történetet egy Iván nevű szovjet katonáról, aki egy kis magyar gyereket megmentett a csaták alatt és közben “csokoládéval tömte.” (Sic.) Kínzó tehetetlenséggel kell szemléljük az ilyen és hasonló lélekmérge- zést, ami odahaza rendszeresen folyik, azt azonban a legnagyobb határozottsággal vissza kell utasítsuk, hogy ilyen szellemű könyvek itt élő gyermekeink kezébe kerüljenek nyelvtanítás ürügye alatt. Az Amerikai Magyar Szövetség értesülése szerint a magyar kommunista kormány ezrével hajlandó ezeket a könyveket teljesen ingyen az itt működő nyelvtanfolyamok rendelkezésére bocsátani.

Van nekünk azonban épen elég problémánk fiatalságunk itteni nevelésével kapcsolatosan is. Az utolsó húsz év alatt egy bámulatos ügyességgel működő liberális block valósággal megszállta a nevelésügyeket. Azzal az áltudományos indoklással, hogy a serdülő gyermek gátlásait megszüntessék, fokozatosan romboltak le minden elfogadott régi tekintélyt egészen fel az Úr Istenig, anélkül hogy helyükbe újakat állítottak volna. Azt azután már minden nap tapasztalhatjuk, hogyan működik egy társadalom, mely a tekintély tiszteletet igyekszik tökéletesen kiirtani. Eltűnt a mindennapos imádság az iskolákból, bejött helyette a nemi élet rejtelmeinek oktatása. Az első és romlatlan szerelem legszebb illúzióitól lelkiismeretlenül megfosztott korévén gyerekhad egy része előbb szeszben, majd pedig

kábítószerekben próbál kárpótlást találni s a nemzet számos nagyszerű, fiatal hajtása nyomorultul pusztul el szemeink előtt egy monstruozus nemzeti öngyilkosság során.

Egy kicsi, de annál zajosabb rétegük a szenzációéhes sajtó és néhány jellemtelen honatya jobb ügyhöz méltó támogatásával nyiltan cimborái az ellenséggel, elégeti katonai behívóját, meggyalázza a csillagsávos lobogót, legutóbb pedig nyílt támadásba ment át a központi kormány munkájának megbénítására. Azóta is a legnagyobb eréllyel folyik az eljárás — a RENDŐRSÉG ELLEN.

De én nem e testileg és lelkileg mosdatlan, kívülről pénzelt és irányított törpe kisebbség tevékenységében látom ifjúságunk tragédiáját, hanem a nagy többség közönyében és gyáva visszahúzódásában.

Mig hippikké korcsosul katonaköteles emberanyagunk egyre nagyobb része, kormányunk egyre több nukleáris fegyver gyártásában vél feleletet találni az Egyesült Államok és a szabad világ jövőjének biztosítására. Micsoda végzetes tévedés ez! Hiszen nem tudunk annyi atombombát gyártani, és nem lehet olyan újfajta nukleáris MAGINOT VONALAT vonni az ország köré, mely önmagában képes volna megvédelmezni a mögötte gyáván megbúvó, hitéért és meggyőződéséért kiállni nem merő nemzedéket.

A kommunista világösszeesküvés másik főcélja az Istenhit kiirtás és az egyházak felszámolása. Bármilyen paradoxonnak hat is, Magyarországon az ateizmus az államvallás rangjára emelkedett. Az egyházügyi hivatal élén egy istentagadó áll, kit a történelmi egyházak vezetői szinte naponta igyekeznek meggyőzni a rendszerrel szembeni loyalitásukról. Erre az olykor izzadt tuligye- kezetre egy kesernyés tréfa vet legjobban fényt. Mi a különbség — úgy mond — a magyar egyházi sajtó és a szatócsüzlet között? A szatócsüzlet vegyes kereskedés, az egyházi sajtó pedig kegyes vereskedés. De akkor törjünk csak pálcát az otthon küszködök felett, ha teljesen tiszta a lelkiismeretünk itt, ahol teljes vallásszabadságban élünk.

Azt mondottam, hogy két világnézet vívja élet-halál harcát. A mi világnézetünknek az Istenhit és a keresztény szemlélet kellene sziklaszílárd alapja legyen. Elszomorító tudomásul venni a statisztikákból, hogy az Egyesült Államok lakosságának körülbelül fele nem tartozik egyházhoz. Olvasni egy bomlott agyú theológus tollából, hogy az Isten halott. Figyelni, hogyan csúszik át több és több egyházi vezető az igehirdetés és krisztusi pásztorolás területéről a politikai és szociális tevékenység ingoványosabb talajára. Ezen a téren csak Szent Lászlóhoz hasonló személyes példaadással lehet átütő változást elérni. Megkérdezlek titeket, tartoztok egyházhoz, lehetőleg magyarhoz? Hitbeli indításból vagy csak a meg- szólástól való félelemből? Vagyunk-é olyan hitvallók,