Fraternity-Testvériség, 1970 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1970-04-01 / 4-6. szám

eddigi támogatásban részesítjük a jövőben is. Hosszú és alapos megfontolás tár­gyát képezte kollektálásunk és köz­ponti ügyvitelünk gépesítésének kér­dése. Számfejtő cégünk elnöke — ma­ga is képzett szakember a gépesítés terén — őszintén és világosan muta­tott rá egy ilyen nagy kihatású lépés előnyeire, hátrányaira, sőt esetleges veszélyeire. A csaknem egész délutánt igénybe vevő eszmecsere folyamán az az általános vélemény alakult ki, hogy az Igazgatóság még nem érzi elérkezettnek az időt arra, hogy eb­ben az életbevágó kérdésben kimond­ja a döntő szót s épen ezért a hatá­rozat meghozatalát az őszi gyűlésig elhalasztották. Az igazgatóság tagjai egyik este külön gyűlés keretében foglalkoztak azzal a beadvánnyal, melyet a Calvin Synod elnöke, Dr. Bütösi János nyúj­tott be egyházteste nevében. Közös szeretetintézményünknek, a Bethlen Otthonnak jövőjét érintő alapvető kérdéseket az egyháztest meghívott képviselői és az Egyesület felelős ve­zetői a testvéri megértés és őszinte együttműködési szándék jegyében tárgyalták. Sok olyan hasznos gon­dolat született, mely az Otthon alap­szabályaiban kerül majd törvényesi- tésre. Az egyháztest képviseletében ezen a gyűlésen megjelentek még Dr. Bütösi kíséretében Dr. Moor Artur, jogtanácsos, Marshalko József és Be- retsz Árpád, az egyházkerületi tanács tagjai; Á sikeres gyűlés után egyesületünk jövőjében vetett teljes bizalommal térhettek haza igazgatóink otthonaik­ba. Eszenyi László gyűlési jegyző innmmHaHnanaaoaaBanaaBBnnnHnHanngBnnnnannnnnBnrananpannannP2F2F2mF2FaparaFaparap3WT3ParaP2P2ParaFaF2Fa>aF2r2wra>a Képek a kerületi szervezői értekezletekről New York, New Jersey kerület New Brunswick, N. J. Pennsylvania-i kerület Duquesne, Pa. Ohio-i kerület Michigan kerület Cleveland, Ohio Detroit, Mich. A kerületi gyűlésekről a jövő számunkban teszünk jelentést. 8

Next

/
Oldalképek
Tartalom