Fraternity-Testvériség, 1970 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1970-02-01 / 2. szám

Pár hónapja csak, hogy mindketten tíz évet meg­fiatalodtunk. Egy madridi kávéház teraszán, épp ezt az amerikai előadói körutat tervezgettük, akkor, hogy ki hogyan támogathatja a másikat, ha felállunk, amikor egy hölgy meglátja Pirit, felkiállt: Hát ez nem igaz! -— és asztalunkhoz lép. Ha Piri nem ismer fel valakit, azt szokta mondani: — Őrület! Hát te vagy az? Miután a hölgy összevissza csókolta Pirit, kijelentette, hogy tíz évet megfiatalodott. Aztán észrevett engem is, akit azelőtt még sohasem látott és azt mondta: — És maga is. Ezckután nem mertünk az asztaltól felállni, vala­hogy nem jól fest, ha az emher tíz évet megfiatalodik és utána rögtön támogatni kell. Ugye, nyilvánvaló Hölgyeim és Uraim, hogy nem irodalmi estét tartok, hanem csevegek. Eleget szenved az ember az irodalomtól Németországban, ahol az írá­saim fordításával kell küzködnöm. Németül még károm­kodni se lehet, olyan disztingvált nyelv. Akármilyen finoman mondja az ember Németországban valakinek, hogy hülye, feltétlenül hecsületsértési per lesz belőle. Nálunk, magyaroknál még a szerelmi vallomások is így hangzanak: Még azt se vetted észre, te hülye, hogy szeretlek? De az sem jelent még nálunk semmi rosszat, ha a szerelmes nő, jó pestiesen azt mondja: le vagy ejtve, te nyomorult. — Viszont idekinn: Egy magyar filmrendezővel történt egy német mű­teremben amikor ráakart gyújtani, a tűzoltó rászólt, hogy dohányozni tilos. — Hát idefigyeljen jóember: itt a műteremben én parancsolok mint rendező és nem maga, mint tűzoltó. De a tűzoltó addig erőszakoskodott míg a magyar azt nem mondta neki. Tehet nekem egy szívességet. Becsületsértési per lett belőle, de olyan ügyesen védeke­zett a magyar, hogy felmentették, mert a németek sze­retik a tárgyilagos hangot. Azt mondta: Tisztelt bíró­ság! Becsületsértésről itt szó sem lehet. Én szószerint azt mondtam a tűzoltó úrnak, hogy tehet nekem egy szíves­séget. Feltételesen mondtam. Tegye meg, ha akarja, de ha nem akarja hát: ne tegye. Azért járom a világot, hogy megismerjem az emi- gráeiós magyarságot és napi életéről könyvet írjak. Amerikában annyi a magyar, hogy üzletajtón láttam ilyen táblát: “Beszélünk angolul is”. Pénz nincs, inkább hitel. így lesz kínjában ház- tulajdonos a magyar. Azt mondják itt, akinek nincs adóssága nem lehet rendes ember és nem kap erkölcsi bizonyitványt. Olyan a hitel mint a szerelem. A kezdet nagyon jó, de utólag valahogy olyan fordulatot vesz, amilyet sohase hitt volna az ember. Miért vált el? Kér­dezték egyszer egy egyszerű gazdától valahol. Hát kérem az úgy volt, hogy az asszony nem felelt meg a valóság­nak. Ha egy amerikai magyar vesz valamit, azon gon­dolkodik hogy fogja ezt kifizetni? Az európai magyar azon gondolkodik, ki fogja ezt helyette kifizetni? Egy amerikai magyar dicsekedett nékem azzal, hogy tíz éve tíz centtel a zsebében jött ide s ma már ötvenezer dollár adóssága van. Ez itt karriér. Európában már ötszáz dollár adósá­gért nyugodtan felakaszthatja magát. Senkise szereti kifizetni az adósságát, de legkevésbé a magyar. Magam is megjártam már, mikor egy baráti kölcsönömet tucatnyi levéllel sürgettem vissza. Honfi­társamtól a következő választ kaptam: “Nemzeti átka a magyarnak, bogy egymást örökösen marja”. Magyar ember sokat ad a külszínre és csak azt szólja meg aki nincs jelen. Egyáltalán többet törődik a mások bajával mint a sajátjával. Ez nálunk a felebaráti szeretet. Németországban honfitársi körökben rávettek va­lami “befektetés” félére. Azt állították, hogy hasfájás nélkül milliomos leszek. (Megjegyzem, mindig ez volt a gyenge oldalam.) Kár részletezni, elvesztettem mindent. Könyörületes lelkek akkor azt tanácsolták nézzem meg a horoszkópomat, hogy erőt merítsek belőle és meg­nyugodjam. Az én horoszkópom a következőket mond­ta: “Az eddigi szép napoknak vége van”. ☆ Bujdosunk a nagyvilágban, egyre múlnak az évek, egyre öregebbek leszünk és egyre jobban elszorul a szívünk, ha megkísért a múlt. Eszünkbe jutnak a magyar országutak jegenyesorai, Erdély bús bércei, a Balaton, a Hortobágy. Hol vannak a falusi házak muskátlis tornácai, a magyar templomok hűs öle, a csattos imakönyvek csip­keszélű szentképei az öreg temetők elhagyott halottai? hol van mindez? Hol van a magyar kenyér és bor jó íze, ki érti meg idegenben, hogy odahaza az akácfák illata is más, oda­haza az orgona is másként illatozik s a fecskék másképp repülnek ... A magyar felhők formája is más és mások a csillagos nyári esték. Nagyon nehéz idegen földön magyarnak lenni. Mégis, mégis összejövünk egy-egy estén emlékezni, hogy könnyebb legyen a sors terhe, együtt lenni, nevetni a gyógyító derű melegében énekelni nemzeti imánkat: áldd meg Isten a magyart jókedvvel... bőséggel... HUMOR — Doktor úr, — mondta a páciens, —- adja ide a számláját... — Nem, kedves barátom, — maga még nem olyan erős... 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom