Fraternity-Testvériség, 1970 (48. évfolyam, 1-12. szám)

1970-02-01 / 2. szám

DR. BÉKY ZOLTÁN: MÚLTON ÉPÜL A JÖVŐ Az Amerikai Magyar Református Egyesületről ma már a világ minden részén élő magyar reformátusok, de mások is tudják, hogy az egyetlen testvérsegitő intézménye a világ ma­gyar reformátusságának. A mai nemzedék, itt amerikai magyar re­formátus életünkben talán el sem tudja képzelni a mi életünket az Amerikai Magyar Református Egye­sület nélkül. Éppen ezért jó, ha néha-néha visszatérünk a forráshoz. Jó, ha emlékez­tetjük magunkat a kezdetre, a történelmi hőskorszak­ra, amikor megszületett az amerikai magyar reformá­tus egyházi élet és azzal egyidőben az Amerikai Ma­gyar Református Egyesület. Előttünk van a patinás "Sárospataki Lapok” 1896. évi augusztus 24,-i keltezésű száma. A cikk, amelyből most idézünk a "Közéletünk” rovatban je­lent meg. Milyen érdekes, hogy a lelki édesanyának ez az erős bástyája, a sárospataki alma maternek szó­csöve az amerikai magyar református egyházi életről írott cikkről nyugodtan azt mondta: "Közéletünk.” Tehát annyira magáénak tartotta az amerikai magyar református egyházakat, mint mondjuk a felsőzemplé­ni egyházmegyét. A cikk "az amerikai magyar ref. egyházmegye gyűlése Trentonban, N. J. 1896. jul. 4-7-én” címmel jelent meg. Olvassuk az elsárgult lapokról a számunkra drága tudósítást: "Annál az engedélynél fogva, amelyet a mi ame­rikai felettes hatóságunk, a "general board of home missions” januári gyűlésén adott, összejöttünk julius hó 4-7-én Trentonban idegenbe szakadt gyermekei a magyar ev. ref. egyháznak. Összejöttünk azért, hogy alkossunk egy olyan alapszabályt, amelynél fogva az eddigi szétszakadozottság helyébe az egység, s mű­ködésűnkbe egyöntetűség lépjen. Ez az alapszabály meghatározza, a legújabb zsinati törvénykönyv alap­ján. az egyháztagok s az egyházi hivatalnokok köteles­ségeit és jogait, az amerikai magyar ref. egyházmegye viszonyát egyfelől az amerikai, másfelől a hazai ref. egyházhoz, s intézkedik az egyházközségi és egyház­megyei bíróságok hatásköréről.” Ez már valóban a múlté. Az amerikai magyar református egyházi élet egységét megőrizni nem sikerült. A Trentonban elhatározott egységes egyház­megye még ma is egy meg nem valósult álom maradt. Az idézett cikk számunkra oly fontos következő része: "De ez csak egyik célja volt összejövetelünknek. Mi, akik itt működűnk az Ürnak szép és kies meze­jén, jól tudjuk azt, hogy Amerikában, ahol roppant nagy mérvben van kifejlődve a testületi szellem, mi is csak úgy érhetünk el valamit, ha az egyházmegye kebelében valamiféle egyesületet alkotunk. Kimond­tuk azért egy egyesületnek az alapítását, amely az "Amerikai Magyar Református Egyesület” címet fog­ja viselni, az amerikai magyar ref. missio erkölcsi és anyagi támogatásán kívül, tagjainak haláleseti dijat ad s gondoskodik az elhalt tagok eltemetéséről. Ez az egyesület csak akkor kezdi meg működését, ha 500 tagja lesz. Tagja lehet minden magyar, ki egy dollár belépti s egy dollár évi dijat fizet. 500 tag után ad az egyesület 250 haláleseti dijat s 50 dollárt temetésre, amely összeget a tagok arányos kivetés után fizetnek. Természetes, hogy a tagok számának szaporulásával, a haláleseti dij is növekszik.” Az egykorú cikket nem lehet meghatódottság nélkül olvasni. Egyszerű és szerény keretek között indult meg Egyesületünk! Néhány Amerikában már megalakult és a megmaradásért élet-halálharcot foly­tató gyülekezet összefogása volt ez. S az összefogás­nak a főcélja még csak nem is az Egyesület volt, hanem egy egységes egyházmegye s annak, mintegy segédszerve az Egyesület. Isten csodálatosan megáldotta ezt az összejöve­telt és ezt a döntést. Nem is úgy, mint az alapítók gondolták. Az egyházak szervezeti egységéből, mint tudjuk nagyon jól, nem lett semmi. Az Egyesület, mint az amerikai magyar reformátusság összefogásának gyümölcse azonban valósággá lett. S ezt a drága örök­séget megőrzésre, fejlesztúsre-ráidcbiztaazlsten. Létezésünk azért vált valóra, mert a magyar re­formátus hit gyümölcse. Ezért elválaszthatatlan Egye­sületünk az atyák hitétől. Egyesületünk születése pil­lanatától fogva szoros összefüggésben van az ame-

Next

/
Oldalképek
Tartalom