Fraternity-Testvériség, 1969 (47. évfolyam, 1-12. szám)
1969-02-01 / 2. szám
S. Kutas Erzsébet: MÁRCIUSI KÖNYÖRGÉS Pogány vagyok, de lásd térdemre estem. Földig hajló fejem a kőre ejtem, Eltiporhatsz, felemelhetsz... Elhiszem!... ma mindent... Eléd borítom őrjöngő szívem, csak tekints le Irgalom s tovább ne hagyd, jaj ne, ne hagyd tovább el a magyart! Sassá leszek, ha úgy kívánod, Csőrömmel saját húsomba vágok, Követ török, templomod, hogy nőjön, tapétának adom féltve őrzött bőröm. Alázat leszek, néma, kicsinyke morzsa, csak tekints, tekints le végre a magyarra! Pogány vagyok, de szívem könnyekkel tele. Fegyvertelen, asszony, kinek nincs hite, mert elhagyva látom, Tőled is feledve a népem..., kínzó bilincsbe verve. De térdelek ma, hiszlek, hívlak, várlak, Isten mentsd, mentsd meg a hazámat! Nem Tamás vagyok és nem is vagyok Júdás, Nincs vétkem, mely ziilött magdolnás, Téged-tagadásom más kínokban érett. Nálad csak perc egy év az örökléthez, de nemzetemnek lásd bosszú, tán halál, légy irgalommal s mentsd meg a hazám! Csak ő érte, mert hogy pusztulni látom lettem pogány s nincs más világom e földi létnél. . . hát koldus vagyok! Csattanjon rajtam sújtó ostorod, de népem, ki árva .. . véle senki nincsen, légy hozzá irgalommal, megváltással Isten! Legyen a magyar SZABAD, büszke újra, könyörgöm ma Elébed borulva; Száz év kiált egy új márciusba, “SZABADSÁG!” ... e szó vértől átitatva. Eléd hullok ma, mint egykoron Péter, ne engem Uram, de mentsd meg a népem! IGAZGATÓSÁGI GYŰLÉS Egyesületünk Igazgatósága, közgyűlések között Egyesületünk legfőbb kormányzó testületé, rendes tavaszi gyűlését Március 24-én kezdődő héten tartja washingtoni Kossuth Házunkban. A múlt évi közgyűlés által megválasztott Igazgatóságnak ez lesz az első gyűlése. Cjj~én\jéíen— Dr. Ravasz László: A HAZA És mikor közeledett, látván a várost, síra azon. Luk. 19., 41. Jézus hazafiúi érzéseibe két igén át pillanthatunk he. Egyik a keserű, prófétai harag jajszava, amit Khora- zin és Bethsaida felett ejtett, midőn szemére hányá azoknak a városoknak hitetlenségüket, ahol jelei és csodái lőnek. Jézusnak különösen fájt szülőföldjének hitetlensége azért, mert különösen szerette azt; és különösen azért szerette, mert az a föld az <5 hazája volt. A másik ige a zokogó Jézust állítja elibénk. Micsoda érzés lehetett az, amely könnyekre bírta a nagy Szenvedőt, aki könnytelenül vitte a Golgothára az egész világ bűneit! Ebben a fájdalomban Jézus embersége zokog föl: Neki hazája van és annak a vesztét siratja. Övé volt az örökkévalóság, bírt az egész földdel és mégis fájón drága volt Neki egy parányi föld, rajta járókelő szomorú emberek, hegyeknek és halmoknak édes vonala, az anyanyelv muzsikája, átöröklött szenvedések, álmok és remények szövedéke. Kicsiny volt az Ő hazája, keményszívű és megvetett a népe, idegen a nyelve, kopár vagy egyszerű a határa s mégis könnye hullt e haza földére, jajja szállt felette s fájdalma, mint egy kiterjesztett szárny, féltőn letakarta. Nekem is van hazám: kicsiny, drága föld, parányi folt e nagy égitesten, mégis nekem drágább minden birodalmaknál és minden csillagoknál. Elhagyatott, keményszívű, ezer hibával megvert nép az enyém, mégis szeretem, szégyenét vállalom, kálváriáját magamra veszem és úgy érzem: “ha nem születtem volna is magyarnak, e néphez állanék azonnal én”. Nyelvünket csak egy tenyérnyi helyen beszélik, mégis zenéje ott remeg legédesebb emlékeimben, imádságaim e nyelv képeitől fénylenek, Istenemmel ezen a nyelven társalgók és magyar zsoltárok zengjenek koporsóm felett. Nekem van hazám! Nekem nincs hazám! Jött a vihar és összetörte. Örömünk siralomra fordult és büszkeségünk gyászba öltözött; elveszett belőle az, ami legszebb része volt és ajkán siralom kél: “jaj de árván ül a nagy népű város, olyan lön, mint az özvegyasszony; nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fcjedelemasszony: robotossá lön; most olt ül a népek országútján poriján és hamu4
