Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-01-01 / 1. szám
MOSOLYOGJUNK . . . Labdarúgás Emigráns Módra Irta: Bognár József Az Egyesült Államokban nem valami népszerű sport a soccernek nevezett európai labdarúgás, amely nem azonos az óriási tömegeket megmozgató északamerikai football-játékkal. Egy-egy mérkőzésen sokszor több a játékos, mint a néző és ezek is európai, vág}' délamerikai származásúak. Kivételek azonban vannak, mint például a “Torrington Hungarian’s” együttesének mai erőpróbája a “Hartford Portuguese” csapatával. Nem babra megy a játék. Az elkövetkező kilencven percben dől el, hogy melyik egyesület lesz az őszi bajnok. A torringtoni magyaroknak már döntetlen esetén is nyert ügyük van, mig a hartfordi portugáloknak legalább egy góllal többet kell rugniok a magyarok kapujába, ha el akarják vinni a bajnokságot. Szóval izgalmas játéknak nézünk elébe. Ennek megfelelő az érdeklődés is. A portugálokat legalább nyolcvan főnyi szurkoló-tábor kisérte el. Most ott ágálnak a domboldali nézőtéren. A latin szolidaritás jegyében a torringtoni taliánok is felvonultak vagy kétszázan, hogy biztosítsák az Iber félsziget egykor világhódító fiainak a leszármazottak. A magyar szurkolók száma alig negyven. Hogy a többi nemzetiség hova húz, azt előre megmondani nem lehet. De már kezdődik is a játék. A német származású biró sípjelére a magyar középcsatár a bal szélsőt szökteti, aki az időközben előre szaladt jobb szélső elé játszik, még pedig olyan jól, hogy a következő pillanatban a portugál kapu hálójában rezeg a labda. — Gooool! - harsog diadalmasan a magyar tábor. A portugálok protestálnak: lesállásból lőtt a magyar. Az ő álláspontjukat látszik megerősíteni a pardu- bitzi származású Uriás Vencel, aki a portugál kapu mögül ordítja, hogy offside, offside, vagyis ofszajd. A biró az ideoda szaladgáló taccsbirótól kér véleményt, majd int, hogy döntött: nem volt lesállás. Ezután egy irtózatos nagy pofon következik. Portugál játékos adja, a német biró kapja, de a portugál sem viszi el szárazon, mert az egyik magyar hátvéd úgy vágja orrba, hogy hármat hömbölödik. No még csak ez kellett. Nem telik bele egy perc, a magyar és portugál szurkolók már a pálya közepén kavarognak és ütik egymást, mint a répát. Különösen a biró szorul. A Germania Singing Society (német dalárda) bajor és osztrák tagjai izgatottan tipródnak, amennyire a sörhasuk engedi. Honfitársukat, a bírót szeretnék kiszabadítani és mivel erre más lehetőség nincsen, rohamra indulnak ők is. — In’s Mitte hinein! - vezényel a karmesterük. A hasak előre feszülnek és parancs szerint, egy trappban a középre törnek, ahol a szerencsétlen bírót szuttyongatják. A nagy darab emberek perdülnek-for- dulnak és ahol a hasuk portugált ér, tartó lesz a mezőny. Valahogy így vallatták a betyárokat egykor Ráday Gedeon pandúrjai. Egy-egy kemény has lökdösődő pozícióban felér a legkeményebb puskatussal. Hanem baj van. A taliánok nem engedik a latin vért. Torkuk szakadtából ordítják, hogy avanti, avanti! Előre, előre! Eleinte nem sok foganatja van a csataordításnak, de végül csak megindulnak és most rúgnak, harapnak, sőt köpnek is olykor. A kényszerűen közös magyar-német front még tartja magát. De meddig? A reményt azonban nem szabad feladni. A polyákok máris dúdolják, hogy” . . . esztye Polszka nyezginyala, poki mizsijeme.” Nem valami hires nóta, de veszedelmes, ha szaporázzák, márpedig ugyancsak szaporázzák. Gróf Ignatzy Rybnikovitz, a kvietált ulánus kapitány hozzám jön és megnyugtatva szól, hogy nem lesz semmi baj.-— Ruhe Bruderkám, csak nyugalom, majd mi elintézzük a dolgot. Ezzel int Thaddeusz Kaluzninak, a borbélynak, hogy kerítsen balra, mig ő maga jobbról kapja el az éktelen lármával hadakozó latinokat. De előbb más dolga akad. A Germania Singing Society karmesterét töröli pofon. A germán éles hangon felvisít: Ex enemy, ex enemy! (Már nem ellenség). Tak Bruderkám, tak, tudom testvérkém, tudom,- válaszol gróf Ignatzy Ribnikovitz,-csak a figyelmedet kívántam felhívni arra, hogy nem benneteket akartunk kihúzni a csávából, hanem a magyarszkikat. Mert Hitler még nincsen elfelejtve, sőt Lengyelország kétszeri felosztása sem. A kvietált ulánus kapitány ezzel otthagyja az elképedt nyemeckit és ordítva egymásra torlaszol néhány mássalhangzót, körülbelül ilyenformán: Szclkrzbr. . . Csataorditásnak vélem, mert a polyákok ugyancsak nekiindulnak. A nemes gróf, mármint Rybnikovitz a portugál kapu mögé kerül és a még mindig ott ágáló Urias Vencelt úgy rúgja súlyponton, hogy fejjel előre, hasmánt esik a hálóba. Hiába no, Varsó és Prága ritkán árulnak egy gyékényen. A polyákok ádáz rohamára egy kevéssé meginog a portugál-talián front, de még mindig nagy többségben vannak. Látják ezt a litván favágók. Előmunkásuk: Anthony Talavinskas a vállamra üt, mondván, hogy “Jagelló”. Nehezen eszmélek. Mintha valamikor tanultam volna, hogy az egyik vagy másik Jagelló nemcsak a mi királyunk, hanem litván fejedelem is volt. Minden esetre most nem szabad visszautasítanom a sorsközösségre való utalást és magam is nyomatékosan hangsúlyozom, hogy “Jagelló”. Több se kell Anthony Talavinskasnak. Egy nagyot kanyarít a levegőbe és elbömböli magát. — Kaukánás, kaukánás! Nem tudom, hogy mit jelent ez a szó magyarul, de annyi bizonyos, hogy varázsereje van. Nyolc szálfamagas litván lapátnagyságu tenyereinek csapásai alatt össze- nyaklik minden kezük ügyébe kerülő portugál és talián Az ilyesmit látni kell, leírni nem lehet. De ezzel még egyáltalán nincsen vége a népek csatájává fejlődött hadakozásnak.
