Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-04-01 / 4. szám
TITKÁRI-JELENTÉS AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET VEZÉRTESTÜLETÉHEZ AZ 1967. ÉVRŐL Ft. Elnök Ur, mélyen tisztelt Vezértestület: 1967 november 5-én, a passaici Magyar Református Egyház meghívott lelkipásztorának. E meghívás elfogadása folytán 1967 november 13-án lemondtam és 1968 február 1-én elhagytam Egyesületünknél 11 éven át viselt központi-titkári állásomat. A titkári hivatal közigazgatási munkáiról jelentem, hogy az állami ellenőrzéshez és működési engedélyeink megújításához szükséges jelentéseket (annual statements) számfejtőink elkészítették. A titkári hivatal azokhoz az előírás szerinti adatokat csatolta és a jelentéseket szükséges hitelesítésekkel az államokhoz beterjesztette. Ezeknek alapján 1967-re szóló engedélyeinket meg kaptuk, az ez évi megújításokat pedig kb. júniusra várjuk. A törvény-módositások ellenőrzésére, a felvételi kérvényeinkkel, kötvényformáinkkal, szervezőink és szervezési engedélyeik megujitásával és más ügyekkel kapcsolatos szabályrendeleteket igyekeztünk betartani. Ezek nyilvántartására külön naplót vezetünk. Vezértestületünk évi gyűléseit, a jelzett időre előkészítettük. A gyűlések jegyzőkönyveinek angol fordítását, kivéve a legutóbbit, elkészítettük és igazgatóságunk tagjaihoz elküldtük. Az évközi levelezéseket a felmerülő ügyekkel kapcsolatosan minden esetben elvégeztük. Tisztikari értekezletet az elnök összehívására hetenként egyszer, szükség esetén többször is tartottunk. Ezeken a felmerülő befektetési ügyek mellett a hivatal főnökök előterjesztett más ügyeit is megtárgyaltuk. Tiszti értekezleteink jegyzőkönyveit Egyesületünk pénztárnoka vezeti és őrzi. A központi hivatalok dologi-szükségleteiről bejelentés esetén, igénylések szerint gondoskodtunk. Hivatalos lapunk, a Testvériség szerkesztését, a tisztikar, mint szerkesztő bizottság, intézte. A lap összeállításának és betördelésének munkáját a titkár végezte. Vezértestületünk előbbi határozata értelmében az év elejétől a hivatalos lapot magazin formában adtuk ki. Nyomását a Standard Press new brunswicki nyomda végezte. Az elmúlt év vezértesületi gyűléseinek egyéb határozatait is igyekeztünk végrehajtani. A szervezők és szervezési felügyelők teljesitményszerinti fizetés-levonásait havonta, illetve félévenként eszközöltük. Az év folyamán a titkár két uj kötvényinódozalot dolgozott ki számfejőnkkel: a Reducing Term és a Retirement Income at Sixty-five módozatokat. Szervezőinkkel az uj módozatokat két kerületi értekezletünkön ismertettük. Az uj módozatok terjesztésére a biztosítási hatóságoktól a szükséges engedélyeket már meg is kaptuk. Remélem, hogy ezek alapján az uj módozatokat a szervezők már forgalomba is hozták. Fegyelmi esetünk az év folyamán nem volt. A hiányok és szabálytalanságok ügyeit minden esetben sikerült békésen elintézni. A titkári hivatal személyzetében az elmúlt évben változások történtek: Korocz Anna, titkárnő, 11 évi hűséges és eredményes szolgálat után julius 29-én visszaadta lelkét Teremtőjének. Legyen áldott emlékezete. Helyét a hivatalban Nagy Katalin foglalta el. Az ő helyére pedig dec. 1 hatállyal Mrs. Mártha de Gaullan- dot alkalmazta a tisztikar. A titkári hivatal adminisztrációs munkáit: hivatalos levelezés, állami engedélyek nyilvántartása, szervezés, propaganda, a szervezők munkaköre, területi beosztásai, teljesítmények beállítása nyilvántartása, ellenőzése; a havi teljesítmény statisztikák és egyéb kimutatások elkészítése és szétküldése, tagszerzési versenyek beállítása, nyilvántartása, osz- tályteljesitmények ellenőrzése, szervezési segédeszközök és egyéb propaganda iratok kidolgozása és szétküldése munkáit a két titkárnővel elvégeztük. Az underwriting munkákat: felvételi ivek, kötvények feldolgozása, törzskönyvelése, kiküldése; törzslapok elkészítése, ráták kiszámítása, tagdijkönyvek, kiállítása, kötvénycserék, átszámítások, örökös és névváltoztatások eszközlése; főorvosi levelezések, vizsgáló orvosokkal és osztályokkal való levelezés, tag áthelyezési ügyek, stb. mind elvégeztettek Garanyi Dezső és Baksy Tibor hivatalnokokkal. A titkári hivatalban kezeltettek az Employees' Group Insurance ,s autó biztosítások ügyei is. Hivatalnokaink a fentiek elvégzését hűséggel eszközölték. Becsületes munkájukért és közreműködésükért ezúton is hálámat és elismerésemet tolmácsolom. SZERVEZÉS-PROPAGANDA Egyesületi propaganda és szervezési munkánkat az elmúlt évben is az egyházi és világi sajtóban, emlékkönyvekben, templomi értesítőkben és rádió programokon keresztül, valamint egyházi szolgálatok és előadások tartásával igyekeztünk hathatóssá tenni. Az egyházi ifjúság megnyerését igyekeztünk munkálni az által is, hogy a Vezértestület által megszavazott $1,000-os segítséget mind két egyház ifjúsági tábora: a Kálvin Synod és a Független Egyház ifjúsága részére kitutal- tuk. Kanadában az egyházak és lelkészek közreműködésével, tagszerzési versennyel egybekötött ingyenes táborozást tartottunk, amelyen 53 ifjú vett részt. A múlt évi szervezésünk eredményeiről, a szerve8