Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)
1968-02-01 / 2. szám
Wass Albert: Magyar Szemmel Ennek az évnek az őszén az Amerikai Magyar Református Egyesület nyomdája elkezdte működését Ligo- nierben. Olyan alkalom ez, mely megérdemli, hogy egy pillanatra megálljunk és kiértékeljük ennek az eseménynek általános magyar jelentőségét. Különös és meggondolkoztató szimbólumnak lehetne nevezni azt a történelmi tényt, hogy négyszáz évvel ezelőtt a Magyar Református Egyház ugyancsak egy nyomda körül csoportosulva vetette meg a lábát Magyarország véráztatta, törökdúlta, megszaggatott földjén, hogy menedékévé váljon a magyar léleknek. Pogány dúlja ma újra a Hazát. A jelen talán még kegyetlenebb mint akkor volt s a jövő kilátástalanabb. A nemzet legjobbjai vérpadon, kínzókamrákban, tömlöc mélyén végezték életüket s csak az maradt meg közülök, aki idegenben talált menedéket. A nemzet egy- harmada kibújdosott. Nagyrészük Amerikában lelt otthont magának s fiaik már ezen a földön nőttek emberré. S az őszülő apák aggodalommal figyelik ezt az új amerikai magyar nemzedéket s azon tűnődnek, hogy megmaradnak-e annak, aminek az Isten teremtette őket, vagy elvesznek a nagy olvasztókemence salakjában. Amikor az Amerikai Magyar Református Egyház megnyitotta első templomait a múlt század második felében, nem rendezkedett be nemzeti szolgálatra az Úr szolgálata mellett. Mindössze az egyszerű, munkát kereső református magyar kivándorlók lelki gondozását célozta. Azok a derék, dolgozó és lassan öregedő magyarok alapították, akik számára a szószékről aláhangzó hazai szó lelki szükséglet volt, egy kis darab magukkal hozott otthoni levegő, egy magyarul értő, magyarul beszélő, ismerős Isten, a nagy, idegen világ közepén. Hogy gyermekeik lassanként elmaradoztak mellőlük a templomi padokban, nem zavarta túlságosan őket. Kivándorlók voltak s a kivándorló sorsa a beolvadás, ha új hazájában érvényesülni akar. Az első “menekült” magyarokat az első világháború szelei sodorták át a nagy vizen. Erdélyből jöttek, a Felvidékről, Bácskából. Idegenek verték ki otthonaikból, s a szűkre zsugorodott magyar hazában nem jutott számukra hely. Nem kivándorlók voltak, hanem menekültek, akik magyar voltuk miatt megszenvedtek s emiatt magyarságukhoz makacsabbul ragaszkodtak, mint azok, akiket csak a pénzkeresés hozott idegen földre. Jelenlétüktől megerősödtek az egyházközségek, kitágultak a templomok s a magyar nyelvű Istenszolgálat rendre nemzetszolgálattá is bővült, bástyává próbált lenni a beolvadás ellen. A második világháború után Amerikába özönlő magyar menekült tömegek megtöltötték ezeket a templomokat és újakat építettek. Az Amerikai Magyar Református Egyház megnövekedett hívekben és lelkipásztorokban egyaránt. Ez a növekedés azonban csak rövid ideig tartott. Az általános jólét szinte korlátlan lehetőségei, az ezzel járó lélektani változások, a praktikum féle irányuló új életütem hamarosan szétforgácsolták az új bevándorlókat s ezzel együtt kezdetét vette az Egyház szétforgáesolódása is. A magyar szó vagy angol szó használata már nem csupán nemzedékek közötti vita tárgya volt. A gyors anyagi siker elnyerésének vágya megteremtette a célszerű kompromisszumok elméletét, melynek árnyékában dönteni kellett, hogy melyik a fontosabb: az Istenszolgálat megőrzése a magyarszolgálathoz váló ragaszkodás az Istenszolgálat terhére. Ami gyakorlatban azt jelentette, hogy egyre több lelki- pásztor kellett önmagán belül eldöntse a sarkalatos kérdést: mi jobb, minél több református hívet megtartani a magyarság feladásával, vagy a magyarsághoz ragaszkodni és hagyni, hogy a hívek egy része más templomba járjon? A gyorsan múló idő, a menekültek fiainak felnövekedése egyre súlyosabbá tette ezt a kérdést. A magyarul már nem beszélő reformátusok növekvő száma növelte az aggodalmat is. A lelkiismereti probléma semmivel sem volt csekélyebb annál, amit Erdélyben, vagy a Felvidéken már megismertünk a két világháború közötti időszakban s amit minden egyén önmagán belül kell megoldjon, amikor fölteszi magának a kérdést: mi vagyok első sorban, magyar vagy egyházam híve? Minket erdélyieket annak idején megtanított a politikai és gazdasági elnyomás arra, hogy ezt a kettőt, az Istenszolgálatot és magyarszolgálatot sikeresen össze lehet egyeztetni egymással a katakombákban. Még pedig úgy, hogy mindkettő gazdagodik általa. A magyarabbá izmosodó Istenszolgálat közelebb hoz Istenhez és az istenesebbé finomodó magyarszolgálat eredményesebbé válik. A zsidóság ereje a nemzeti vallásban rejlik. Ugyanebben volt a mi erőnk is a két világháború közötti megszállott Erdélyben. A magyar templom a magyarság bástyája és végvára volt. Bizonyos, hogy a politikai és egyházi elnyomás kettős súlya alatt könnyebb volt összeforrni, mint az amerikai szabadság súlytalan légkörében. Észben kell tartsuk azonban, hogy az amerikai magyarság nagy zöme nem alkalmat kereső kivándorló és szerencsevadász, hanem politikai menekült, aki lelke mélyén ott hordozza a felelősség súlyát az otthon maradt nemzettest iránt. Ezen felelősség felismerésének a súlya alatt előbb-utóbb létre kell jöjjön egy olyan kristályosító folyamat, melynek során az amerikai magyarság mentesül a salaktól. Úgy érezzük, hogy a nyomda alapítás történelmi szimbólumával az Amerikai Magyar Református Egyház elérkezett ennek a kristályosodásnak a nagy pillanatához, melynek során a templom bástyává növekszik s a bástya templommá szellemül, a magyarok Istenének dicsőségére. 5
