Fraternity-Testvériség, 1968 (46. évfolyam, 1-12. szám)

1968-11-01 / 11. szám

pedig az alábbiak szerint: a Külügyi Bizottság Teleki Béla, alelnök; a Tájékoztatási Szakosztály Eszenyi László, alelnök; Kulturális Szakosztály dr. Bakó Ele­mér, igazgató; Ifjúsági Osztály Császár Ede, igazgató és Pénzügyi Bizottság báró Végvári Neuman Ede, alelnök. Őszinte és meleg ünneplésben részesítette az Igaz­gatóság dr. Füry Lajos főtitkárt és dr. Száz Zoltán külügyi titkárt, akik hajlandóaknak mutatkoztak nehéz és önzetlen munkájukat továbbra is végezni. Főtiszteletü Béky Zoltán püspök áldása után azzal az érzéssel tértek vissza otthonaikba az uj igazgatók, hogy Isten segitségével nemcsak folytatni tudják, de ki is szélesíthetik az eddig végzett magyar munkát az uj haza földjén. “SZÉKELY ÁKOS EMLÉKBIZOTTSÁG” ÜNNEPÉLYE Székely Ákos Dezső kapitány Magyarországon szü­letett és kicsi gyermekkorában sodorta szüleivel együtt az Egyesült Államokba a vörös vihar. Itt iskolázott, de kitörölhetetlenül élt emlékezetében az a végzetes ve­szély, mely elől ide menekültek. Talán ezért lett hi­vatásos katona. A West Pointon másodiknak végzett, a Massachusetts Institute of Technologyn kitüntetéssel szerezte meg a mesterfokozatot. Önként jelentkezett a Vietnam-i frontszolgálatra és önként lett vezetője egy felmentő csoportnak, melynek élén harcolva 1968 szep­tember 11-én hősi halált halt. Három országos szervezetünk vezetői úgy érezték hogy a kiváló fiatal magyar származású tiszt nagyszerű életét és áldozatos halálát maradandó formában kell odaállítani nemcsak a magyar-amerikai, hanem az uj haza egész ifjúsága elé követendő példa képen. Ezzel az alapvető elgondolással került megalapításra a “SZÉ­KELY ÁKOS EMLÉKÉREM” az Amerikai Magyar Szövetség, a Magyar Harcosok Bajtársi Szövetsége és a Szabadságharcos Szövetség védnöksége alatt. Október 26-án, szombaton délután tartotta ünne­pélyes alakuló gyűlését az Emlékbizottság. A szenátus Longworth épületének egyik dísztermében összesereg- lett hallgatóság soraiban ott láttuk a főváros magyar­ságának számos kiváló képviselőjét. Az emlékünnepélyt Fiók Albert Aladár, az Ame­rikai Magyar Szövetség elnöke nyitotta meg néhány kegyeletes szóval. Ugyancsak ő töltötte be a ceremónia­mester szerepét. Rev. Frederick Brown Harris D.D., a szenátus lel­késze ez alkalomra irt szivbemarkoló megnyitó imáját Székely Ákos diákköri papja olvasta fel. Thomas A. Lane altábornagy, a főváros egyik volt kommissionerje a magyar történelem alapos ismeretét eláruló előadásában nagyszerűen domborította ki azt a hősi életszemléletet, mely a magyarságot vezető szerepre emelte Hunyadi Jánostól az ide szakadt Székely Ákoso­kig. Az Amerikai Magyar Szövetség nevében Dr. Béky Zoltán, az Igazgatóság elnöke szólott. Avatóbeszédében rámutatott arra, hogy a Szövetség jelvényén olvasható jelmondat: “Fidelissimus ad mortem” — Teljes hüsség- gel a halálig — ezerszer megbizonyitott valóság ameri­kai magyarságunk rövid történelmében kezdve Fabriczi Kovács Mihálytól a polgárháború hősein keresztül ko­runk fiatal hősi halottjaiig. A Magyar Harcosok Bajtársi Közösségét képviselő Gábossy László meghatódottan emlékezett meg az általa ismert három kiváló katonatisztről, akiket a Székely család adott az ó és uj hazának. Tanítványa volt a most elesett Székely Ákos nagyapjának, tanította édesapját a Ludovikán és látta felnőni az elődökhöz méltó unokát egész emberré és katonává. ebben a kisértésekkel teli világban megrendithetetlen Dr. Pogány András, a Szabadságharcosok amerikai elnöke, avató beszédje során kifejtette, hogy ők Székely Ákost teljes joggal tekintik saját hősi halottjuknak, hiszen ugyanazon ellenség elleni harcban áldozta fel fiatal életét, mely ellen a magyar szabadságharcosok keltek fel és estek el ezerszámra. Szem nem maradt szárazon, amikor Donald H. Had­ley, fiatal tengerésztiszt emlékezett meg néhány ke­resetlen szóval arról a Székely Ákosról, akinek ő ismerte együtt töltött diákéveik alatt. A legkülönbözőbb szel­lemi áramlatok befolyása alatt Ákos mindig felismerte a helyes és követendő utat és célt tudott mutatni vala­mennyiüknek: született vezető volt. A Takács Pál által művészien megtervezett és Barancsi Tamáska Endre által kivitelezett emlékérmen az a felirat áll: “For excellence and loyalty.” A rendező bizottság ezzel az elgondolással adta ki az első kilenc érmet az alapitó ünnepélyen azoknak, kiknek hozzá­tartozójuk a legnagyobb áldozat hozatalával bizonyítot­ta be az uj haza iránti hűségét. Itt a hősi halottak nevét kivánjuk megörökíteni: Pfc. Louis Ambrose, Sewaren, N. J.; Corporal Csaba Boromissza, Cleveland, Ohio; St. Sergeant László Holovits, Seaside, California; Pfc. Rob­ert Charles Keri, Somerset, N. J.; Warrant Officer Jo­seph László, Phoenix, Arizona, Pfc. Steve Sándor Sáros- sy, Cleveland, Ohio; Captain Ákos Dezső Székely, Silver Springs, Maryland és Pfc. Alexander J. Vigh, Grand Rapids, Michigan. A Koszorús Gabriella által készített magyaros motivumu diplomákat Dálnoki Veress Lajos vezérezredes, a Szabadságharcos Világszövetség elnöke és Walter E. Parker, alezredes néma kézfogással nyúj­tották át a megjelent családtagoknak vagy azok felkért képviselőinek. Az ünnepélyt Vitéz Baan atya lélekemelő imája zárta be. A mintaszerű megszervezésért és lebonyolításért teljes elismerés kell illesse a rendezőséget, de elsősorban Dr. Bakó Elemért, aki az emlékérem alapításának gon­dolatát felvetette és a rendkívül rövid idő alatt az ün­nepséget meg is szervezte. 7 i

Next

/
Oldalképek
Tartalom