Fraternity-Testvériség, 1966 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1966-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 7 DR. TROMBITÁS DEZSŐ: KERESZTYÉNSÉG ÉS A MODERN EMBER Hogy kit-mit tartunk modernnek, az relativ. Leányaink, ha táncpartira mennek és az édesanyjuk — régi, jó szokás szerint — el akarja őket kisérni, hevesen tiltakoznak: Modern világban ez már nem szokás! Ha fiaink az öregek iránti tiszteletre, szerénységre, takarékosságra, a munka megbecsülésére intjük, pláne ha arról beszélünk, hogy nekünk milyen keserves, küzdelmes ifjúságunk volt, legyintenek: Akkor más volt! Az ingerült válaszokból úgy tűnik, hogy modernnek lenni annyit jelent, mint szakítani a múlttal, függetleníteni magunkat a társadalmi, erkölcsi kötelmektől, illetve azt csinálni, amit a többi csinál. A teenager-leányok vasalják a hajukat, hogy sima legyen; a fiuk viszont művészi gonddal bodoritják fürtjeiket homlokukra és tarkójukra, úgy hogy hátulról nézve őket, találgathatja az ember, hogy fiu-é vagy leány; egyetemi polgárok szakállasán, lyukas tornacipőkben, mocskos trikóban kommunista jelszavakat üvöltöznek. Aki ezt nem teszi, az nem modern. Az “square”. Aki nem szív marijuánát, nem boxol orrába a gyanútlan járó-kelőnek, nem hajt százassal, amikor kiviszi girl-friendjét, nem tör-zuz, az sem modern. Az “chicken”. Pornográf magazinok, könyvek, filmek ömlenek a piacra; szülők, egyházi emberek tiltakoznak, aláírásokat gyűjtenek, hogy megállítsák a rontást, a közerkölcs tudatos züllesztését. A Warren-bizottság, úgyis mint a legfelsőbb bíróság, a fejét rázza: Az nem lehet, elvégre a XX. században élünk! Egyébként is alapokmányunk minden polgár számára biztosítja a sajtószabadságot és ez egy szabad ország! Aki meg- botránkozik, a puritánok erkölcsét szeretné visszahozni, a saját Ízlését akarja ráerőszakolni a másik emberre, az a múlt században él. Az hipokrita. A példákból láthatjuk, hogy azzal nem megyünk messzire, ha megállapítjuk, hogy a mai ember — ifjú vagy felnőtt — azzal, hogy ezt és ezt csinálja vagy nem csinálja, még nem lesz modern. A legegyszerűbb ember is, akinek józan Ítélőképessége és született jóizlése van, meg tudja mondani, hogy az, amit sokan modernnek hisznek, nem más mint divat. A divatról pedig köztudomású, hogy ma jön és holnap megy. Próbáljon csak ma egy nő századeleji vagy a huszas évek viseletében kimenni az utcára: körülnevetnék. Pedig a ruha — az előző évekhez viszonyítva — divatos volt. A fiatal embernek, aki ma Beatles-frizurát hord, mutasd meg tiz év múlva a róla készült fényképet, megjósolhatjuk, hogy harsány nevetésben fog kitörni. Az emberek a sallangot, a pótlékot, a giccses, hamis megjelenési formát sokszor összetévesztik a tartalommal, a lényeggel. A divat sok mindent elárul egy századról. De mert mindig csak a felületen, látható síkon mozog és kérész-életű, nem tekinthetjük hiteles jelentésnek a kor szellemét, lelkiségét illetően is.
