Fraternity-Testvériség, 1966 (44. évfolyam, 1-12. szám)

1966-08-01 / 8-9. szám

TESTVÉRISÉG

7

Biztosítási üzleti tevékenységünk várható alakulásának elemzését abba a megállapításba sűríthetjük össze, hogy testvérsegitő alapjaink komolyabb arányú emelkedése jelenlegi helyzetünk alapvető változása nélkül nem valószínű.

Pedig egyházi és közéleti síkon egyaránt szaporodnak és súlyosbodnak a megoldásra váró problémák. Elhanyagolásuk viszont annak az amerikai magyar életnek lassú sorvadására vezetnek, melyért áll és melyért él Egyesületünk. A kivezető ut megtalálása tehát nemcsak egyesületi érdek, hanem amerikai magyar társadalmunk minden felelős vezetőjének lelkiismeretbeli kötelessége.

A legkézenfekvőbb megoldás amerikai magyar református közösségünk mozgósítása volna. Tudva azt, hogy a legutóbbi népszámlálás alkalmával kereken 860,000 amerikai polgár vallotta magát magyar származásúnak és joggal feltételezve továbbá azt, hogy ebből legalább 3-400,000 a református, egyesületünk 35,000 taglétszáma, azaz az amerikai reformátusság 10 százaléka még “részlegesen mozgósított” állapotnak is csak komoly képzelőerővel tekinthető. Tagságunk közel jövőben való megkétszerezése, ami testvérsegitő alapunk ugrásszerű emelkedését idézné elő, tehát nem tartozik a kivihetetlen álmok birodalmába, hanem józanul elérhető célkitűzés, ha testvéri megértéssel kiküszöböljük azokat a hiányosságokat, melyek jelenleg az egyházi és egyesületi vezetés szoros és szervezetszerü együttműködése terén még mutatkoznak.

Tartsunk egy hatalmas méretű református seregszemlét Ligonierban, vagy bárhol máshol, melyen minden gyülekezet lelkipásztorával és világi vezetőivel képviseltesse magát. — Félretéve minden esetleges személyi sérelmet, közös jóakarattal ki kell dolgoznunk a közös jövendőt épitö konkrét terveket.

Fel kell világosítanunk minden atyánkfiát, legyen az itt született, régi vagy újabb amerikás, hogy a tőlünk vett biztosítás utján úgy szolgáhatja közügyeinket, hogy az egyetlen fillérjébe sem kerül, mert mi ugyanolyan jó biztosítást adunk, mint bármelyik nagy társaság — egyesületünk haszna azonban visszakerül az amerikai magyar élet vérkeringésébe.

Egy ilyen nagy találkozáson meggyőzhetnénk lelkész és presbiter testvéreinket, hogy Egyesületünk az "Egyház jobb karja" akar maradni, készséges munkatárs a közös cél szolgálatában. Számadatszerüen tudnánk bizonyítani, hogy egyházi életük minden anyagi természetű kérdését egy megnagyobbodott Egyesület könnyen és természetszerűleg oldhatná meg.

Egyre több kis gyülekezet áll lelkész nélkül, mert a kétnyelvűség követelte dupla munka elvégzésére fél fizetésért érthetően nem vállalkoznak újonnan végzett fiatal theológusaink, hanem elmennek és elvesznek magyarságunk számára az amerikai élet tengerébe. Egy megnövekedett Egyesület számára nem volna probléma az ilyen ielkészi fizetések kiegészítése. Rendszeres egyházi konferenciák és ifjúsági táborok költségeinek fedezése, egyházi munkások nyugdijainak rendezés, csak hogy párat említsek a legégetőbb és olyan természetű kérdések közül, melyekre való kielégítő felelet anyagiak hiányában most nem adható, de amelyeknek meg nem válaszolása magyar református életünket sorvasztja.