Fraternity-Testvériség, 1966 (44. évfolyam, 1-12. szám)
1966-04-01 / 4. szám
14 TESTVÉRISÉG nem gát, hogy időtlen időkig ne éljen. Kivánom is, adja a mi jó Istenünk, hogy időtlen időkig éljen — de nevében. És még angolul is — ha kényszerítve lenne rá — Hungarian Reformed Federation legyen örökké. —- Itt valahol, ott valahol négy-öt magyar összehajol . . . esett, szomorú fejekkel —- mondja Ady Endre, szomorú fejjel. Nem tudta akkor még, hogy nincs “Miért is” ott, ahol Istenbe vetett élő hittel hajolnak össze; hogy nem a “Miért is, miért is” hahotája hömpölyög könnyesen ott, ahol négy-öt magyar hitben hajol össze, hanem megnyílik az Ég s a könny, az öröm, a hála könnye. Az volt a Trentonban összehajolt négy magyar imádságban alápergő hálakönnye is. Áldott volt annak a négy magvetőnek könnye, mint szenteltvíz hullt egyesülésükre ... az Amerikai Magyar Református Egyesületre! Legyenek áldottak emlékeikben! De legyenek áldottak Egyesületünk minden magvetői is. A múlt, a jelen és a jövő mindenkori magvetői. ISTENHEZ SZÓLNÉK (Olvasd: I. Mózes 17:1. — Zsoltár 103. — II. Kor. 1:3. — Krónika 28:9.) Az én szavam nem szép: — óh miért nem vagyok énekes madár, vagy nyirfaágak között halk tavaszi szellő, amely hárfákkal cimborái? Miért nem lehet szavam zugó hág ja vizeknek, lángduruzsolás, vagy hópehely nesze, harmatcsöppenése hűvös holdvilágnál, vagy erdő lehelete? Zsenge lombok lenge tapsolása, nyájas tücsök szó, vagy csendülő sugár, növekvő füvecskék zsongó muzsikája, akiket megcsókolt a nyár? Szavam miért méltatlan, durva, nyüttes, fülsértő emberi szó? — Csak sóhajtok hát . . . Istenem, meghallod-e? Te megértő vagy és mindenható. HÁRFÁS Reformátusok Lapja 1963
