Fraternity-Testvériség, 1965 (43. évfolyam, 1-12. szám)
1965-05-01 / 5. szám
TESTVÉRISÉG 7 ELNÖKÜNK TRENTON DÍSZPOLGÁRA LETT Május 9-én délelőtt isteni tisztelet, este pedig nagyszabású díszvacsora keretében vett búcsút a trentoni egyház népétől Dr. Béky Zoltán, aki 37 éven keresztül példaadó hűséggel szolgálta ezt a gyülekezetét. Az esti ünnepségen hivek és barátok szinültig töltötték meg az egyház hatalmas társadalmi helyiségét. A pompás vacsorát követő gazdag műsort Nt. Ábrahám Dezső magyarul, Belce Antal az egyház főgondnoka pedig angolul vezették ügyesen és gördülékenyen. A szép számban megjelent egyházi képviselők közül Főtiszteletii Nagy Lajos, az Amerikai Magyar Református Egyház uj püspöke költői szavakkal méltatta nagynevű elődjének érdemeit és kérte Isten gazdag áldását további munkájára. Megható volt az a ragaszkodó szeretet és sok szép ajándék, amivel az egyház különböző szervezetei elhalmozták a távozó lelkészpárt. Az estély egyik legkedvesebb és legszivbemarkolóbb száma volt az a beszámoló, amit Nt. Komjáthy Aladár olvasott fel Dr. Béky életének legkiemelkedőbb állomásairól. A jól ismert “This is your life” programnak magyar változata alatt kevés szem maradt szárazon. A polgári képviselők sorában Arthur Holland, Trenton város polgármesterének felszólalása vált az estély fénypontjává. Rövid és tartalmas beszéd keretében emlékezett meg arról a nagyszerű munkásságról, melyet a távozó Dr. Béky Zoltán nemcsak a városban, hanem az egész államban végzett és annak elismeréséül a városi tanács egyhangú határozata értelmében neki a d.iszpolgárságot jelentő arany kulcsot adta át a közönség lelkes és hosszantartó tapsai között. Egyesületünket Szentmiklóssy Pál és Eszenyi László központi főtisztviselők képviselték. Ellenőrünk szép meleg szavakkal köszöntötte a búcsúzó lelkipásztort, az Egyesület uj elnökét, hangsúlyozva, hogy a trentoni egyház vesztesége Egyesületünk nyeresége lesz. Az Amerikai Magyar Szövetség nevében Király Imre, az igazgatóság elnöke köszönte meg az ünnepeltnek mindazt az önzetlen szolgálatot, amit magyarságunk érdekében eddig végzett, nemcsak itt az Egyesült Államokban, hanem az egész világon. Kérte, hogy abban a magasabb pozicióban, amibe az Úristen rendelte, álljon továbbra is minden tehetségével magára hagyott magyar népünk mögött. A Szövetség másik képviselője az újonnan választott központi titkár: Dr. Füry Lajos volt. Az amerikai magyar sajtó nevében az ugyancsak jubileuma elé néző lkafalvi Dienes László jelent meg. Dr. Béky Zoltán láthatóan meghatva s helyenként könnyeivel küszködve köszönt el hiveitől és nagyszámú barátaitól. Hisszük, hogy uj elnökünk a reá váró nagy feladatok végzésében gyógyirt talál a búcsú okozta sebekre. — (E. L.) MOLNÁR JÓZSEF AZ EGYHÁZ SZOLGÁLATÁBAN Bensőséges és meleg ünneplésben részesítette a Passaic-i Magyar Református Egyház évi bankettje keretében egyházának 20 éve hűséges