Fraternity-Testvériség, 1964 (42. évfolyam, 1-12. szám)

1964-12-01 / 12. szám

TESTVÉRISÉG 5 KECSKEMÉTHY JÓZSEF: EGYESÜLETI ÜGYEK ÉS TUDNIVALÓK . . . Vezértestületünk tavaszi gyűlésének határozata értelmében, Egyesületünk osztályai 1965-ben is rendeznek európai, illetve óhazai társasutazásokat. Központi osztályunk, az első társas- utazás résztvevői részére már is lefoglalt egy 145 személyes “jet” repülőgépet, amely 1965 julius 30-án, pénteken este 7 órakor indul majd Bécsbe és onnan augusztus 27-én, ugyancsak pén­teken, de délelőtt indul vissza New Yorkba és még aznap este beérkezik utasaival az Idlewild-Kennedy repülőtérre. Ez a júliusi gép a legszebb nyári szezonban, aratás idejére viszi át utasait, akik az óhazában való tartózkodásuk alatt szemlélhetik és élvez­hetik a nyár szépségeit szeretteikkel. Ez a repülő ut New York­tól Bécsig és vissza, $335.00-ba, New Yorktól Budapestig és vissza pedig, beleszámítva a vizűm, tartózkodásidij, autóbusz vagy vonatköltségeket is, $420.00-ba kerül. Tagjaink, akik erre a gépre szeretnének rá jutni, jelent­kezésüket előleggel együtt vigyék be a hozzájuk legközelebb lakó kerületi szervezőhöz, vagy küldjék be egyenesen a központi tit­kárhoz, legkésőbb 1965 február 1-ig. Amennyiben a júliusi gép nem lenne elegendő, őszi utasaink számára, akik a magyar szüret idején kívánnak majd az óhazá­ban lenni és rokonaiknál tartózkodni, ezek számára is indíthatunk egy másik gépet. Őszi csoportunk repülőgépe szeptember 20-án indulna Bécsbe és október 17-én érkezne vissza New Yorkba. A júliusi társasutazással kapcsolatban, EGYESÜLETÜNK KÖZÉPISKOLÁS ÉS EGYETEMI HALLGATÓ TAGJAI SZÁ­MÁRA, ORSZÁGOS IFJÚSÁGI TANULMÁNYI VERSENYT RENDEZ. A tanulmányi versenyek angol vagy magyar nyelven tartatnak, a pályázó egyesületi tag ifjak választása szerint, az ország különböző részeiben és pedig két csoportban. Az egyik csoportban a 14-18, a másikban a 18-22 éves ifjaink mérhetik majd össze tudásukat: AZ AMERIKAI ÉS ÓHAZAI MAGYAR­SÁGUNKRA VONATKOZÓ ISMERETEKBEN. A tanulmányi verseny az alábbi nyolc körzetben lesz kiírva: New York, New Jersey, Ohio, District of Columbia, California, Pittsburgh, Detroit és Chicago. — A pályázat tárgykörét az érdeklődők részére kiirja és a nyerteseket megállapitja a követ­

Next

/
Oldalképek
Tartalom