Fraternity-Testvériség, 1964 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1964-09-01 / 9. szám
V TESTVÉRISÉG IP AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Szerkesztik az Egyesület központi tisztviselői XLII. Évfolyam 1964 SZEPTEMBER 9. szám ÖTVENÉVES A ROCKEFELLER FOUNDATION Az akkor leghatalmasabb emberbaráti intézmény, a Rockefeller Foundation 1913 májusában jött létre New York városában, 150 millió dollár alaptőkével és azzal a céllal, hogy “az emberiség javát az egész világon előmozditsa.” Az alapitó okmány szavai ezek és az alapitvány kezelői igyekeztek is a nemes célzatot hűségesen szolgálni. Az eredeti összeget azóta többször kiegészítették és a I ord Foundation után ez ma is a világ legnagyobb jótékonycélu intézete. A forrás John D. Rockefeller magánvagyona volt, az olajipar vezéremberéé, aki azonban az amerikai vasutak kiépítésében, a vas- és acél-gyártás kiterjesztésében is résztvett. Fia, John D. Rockefeller, Jr., egész életét emberbaráti célok támogatására fordította, 1913-tól 1940-ig a családi alapitvány elnöki tisztét töltve be. Róluk szokás mondani, hogy mig az idősebb Rockefeller, akinek kíméletlen üzletvezetéssel sikerült az olajvállalatok nagy részét birtokba vennie, példája volt annak, hogyan nem szabad pénzt gyűjteni, a fiatal Rockefeller, aki életét a jótékonyság szolgálatába állította, példája volt annak, mire kell a nagy jövedelmeket elkölteni. Az Alapitvány eddig 763 millió dollárt forditott az orvosi, természet tudományi, földmivelési és társadalom tudományi kutatások céljaira. Saját maga azonban nem végez kutatásokat, hanem egyetemi laboratóriumokat és más tudományos szerveket támogat. Gondoskodik arról, hogy szakértői előképzettséget biztosítson, tudósok részére, ösztöndíjak és más tanulmányi segélyek kiutalásával, így eddig több mint 16,000 tudós tovább képzésére 61 millió dollárt költött. A jutalmazottak közt 28 később Nobel Dijat nyert. A Foundation első éveiben hadjáratot indított meg a malária és a sárgaláz leküzdésére, amelyeknek elterjedését lényegesen csökkentették az elért felfedezések. Az elért eredményeket az Alapitvány azonnal az érdekelt nemzetek tudomására hozta, hogy azok maguk járhassanak el, a felfedezések gyakorlati alkalmazásában. Tavaly New Delhi-ben,