Fraternity-Testvériség, 1964 (42. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
12 TESTVÉRISÉG Tökéletesen szubjektív költő, számára csak a lelkében megszületett világ volt a valóság. Itt sem a világon, hanem a lelkén van a hangsúly. A világ végeredményben mindenki számára hasonló mozzanatok megnyilvánulása. Csak az a kérdés, mennyit képes befogadni belőle, hogy dolgozza fel, s milyen módon vetiti ki magából. Ady föltétlenül zseni: nemcsak egy közösség befogadására, s funkcióinak az elvégzésére volt képes, hanem lelke hatalmas műhelyében a Mindenséget is ujjáteremtette. Mindent magába zárt. S amit ehhez még szubjektívan hozzáadott — lelke teremtő ereje — volt a minőségileg utolérhetetlen többlet, az uj, a zseniális. S szinte határtalan költői kifejező tehetsége, ahogy a lelkében megfogant valóságot versekben kivetítette. Egy-egy költeménye többet tár fel a lét és valóság titkaiból a legtöbb iró egész életművénél. Hatalmas életének és tehetségének egyik szenvedője, Ignotus, egyszer ezt irta róla: “Ady, a zseni, hallatlanul nagy ember volt: néha java unalom vagy kutya-macska idegenkedés közben az az érzésem volt mellette, mintha volna, ha kívül állanék a világegyetemen és éteri sodrával a földteke szá- guldana el mellettem.” Pedig Ignotus nem szerette Adyt, nagyon másfajta verseket szeretett volna hallani ettől a zsenitől. Kegyetlen lángelme. Mindenről vall, tehát nem is lehet más. Az emberek még saját, összehasonlíthatatlanul kisebb, tudatalatti világuktól is félnek, s igyekeznek soha nem találkozni vele. Hogyne volna kegyetlen lángelme a szörnyű mélységekből mindent felszínre hozó és tökéletes formába öntő zseni. Pedig nagyon sok szeretet lakott benne. Igaz, nagyon sok hiúság is. Emberi magatartásában viszont volt valami lágyság. Ez néha verseiben is megmutatkozott, nem mondanivalóiban, inkább szavai puhaságában. Nem tudok szabadulni az érzéstől, hogy a magyar történelmi alakok közül II. Rákóczi Ferenccel mutat hasonlóságot. Nem képességeiben, inkább emberi magatartásában. Ugyanaz a tulfinomult férfi szépség, túlfűtött szekszualitás, Istenhez menekülő alázat, a magyarság végtelen szerelme, forradalom, lázadás, akaratgyengeség. Természetesen Ady költő volt és zseni. De emberi magatartásuk döbbenetesen hasonló. A magyarság azonos képlete voltak. Hazai kritikai értékelése számos könyv és tanulmány ellenére még mindig hiányos, sőt megtévesztő. A magyar irodalom nyelvi és egyéb nehézségek miatt nagyon magába zárt, értékelését is jórészt csak saját körén belül végzi el. Ezért irreális. Nagy hazai Írókat világviszonylatban is az elsők közt gondol, viszont Adyt is csak egynek veszi az otthoniak közül. Pedig ő tény-
