Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
18 TESTVÉRISÉG “Az én szivemben kívánlak téged éjszaka, És megjön a várt vendég, a halál, Sirám, panasz mély hallgatásra vál’, Légy üdvöz, ki menedéke lől, Hová is futnánk az élet elől, H a annak végén te nem állanái. Csak a mulandót törli el kezed, Mig megmarad a fensőbb, nemesebb.” Szabó László, a kiváló lelkipásztor, a kiváló költő, az ő Urának hűséges szolgája, nemzetének lángoló lelkű prófétája itt nyugszik e hant alatt. Emléke azonban él s élnek müvei, mint dicsőséges énekek, amiket zengett földi bujdosásának hajlékában, mert megmarad az, “ami fensőbb, nemesebb”. KI VAN JELÖLVE A HELYED! Tudd meg, valami jóra szántak: menedéknek, oszlopnak, szárnynak. Ki van jelölve a helyed, ne nyugodj, mig meg nem leled, csak ott leszel az, aminek rendeltettél. Másként rideg, céltalan lesz az életed. Mag leszel, mely köre esett. Elkallódott levél leszel, mely a címzetthez nem jut el. Gyógyszer, ami kárba veszett, s mit sosem kap meg a beteg. Rúd leszel, de zászlótalan, kalász leszel, de magtalan, cserép, miben nincsen virág, s nem veszi hasznod sem a nép, sem a világ! RÓDÁS JÁNOS
