Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-12-01 / 12. szám
FINÁNCVESZEDELEM Félig meddig katonának számított, fegyverviselő, mindenki által lenézett, közutálatnak örvendő individuumok voltak a fináncok. Spiclikkel dolgozó, mindenütt szimatoló, a jámbor embereken rajtaütő, kihágások felderítésében dolgozó, kegyetlenül büntető naturájukat nem állhatta a magyar. Szigorúan tilos volt a szüzdohány, mégis azt szívta minden ember. Tudta azt mindenki, tudta maga a finánc is. Szigorú büntetést kapott, akit a szüzdohány csempészeten rajtacsiptak — mégis azt szívta mindenki. Virtus volt kijátszani a fináncokat, meg aztán — az igazat megvallva — jobb is volt a válogatott szüzdohány akármilyen sárgára meszelt purzi- csánynál. Trafikot csak a gyámoltalan ember szívott. Kiváló dohányvágó gépem volt odahaza, de azt már csak a hajdúm tudta, hova van eldugva. János rettenetes szépen tudta vágni a dohányt, őmaga is abból pipázgatott. Úgy dukál az. Már a lőcsei kalendárium megmondja, hogy: — A lónak pediglen — az melyik nyomtat — a száját bé ne kötözzétek . . . ★ ★ ★ Jól keresett a dohány csempész, de kockázattal járt a foglalkozás. Ha azokat megcsípte a finánc, csak mutatóba talált náluk pár kilót. A többi hol van? Eladtam. Kinek? Súlyos büntetéstől szabadult a csempész, ha beárulta azokat, akiknek dohányt adott el; azok jobb büntetőalanyok voltak a fináncok előtt, mint a jámbor csempész, akinek egyebe a rajtavalónál nem volt, a büntetést meg leülte, abból a fináncnak semmi haszna nem volt. Egy ilyen megszorongatott csempész engem is beárult, nekem is adott el dohányt. Csak rámtelefonál a főbiztos egy délelőtt. — Komám, dugd el a dohányt jó helyre, maga a felvigyázó, meg a főszemlész mennek hozzád kutatni. Én ugyan mondtam nekik, hogy nálad csak akkor kutathatnak, ha te megengeded, de a felvigyázó azt mondta, hogy a polgármester, mint első ember, nem tagadhatja meg az engedélyt, neki magának, mint első embernek, jó példával kell előljárni. No ezt jól kifundálták, verje meg őket a ragya. De hát engem se a gólya kötött. A híradást köszönöm. Megszolgálom. Negyedóra múlva jelentkezik a felvigyázó, meg a főszemlész nálam feszes haptákban. — Nagyságos polgármester ur, feljelentés érkezett hozzánk, hogy ebben a szobában dohány van. Igaz? Hogyne volna. Meg tetszik engedni a kutatást? — Hogyne engedném. Nekem, mint első embernek, jó példával kell előljárni. Megütközve nézett rám a felvigyázó. A saját szavai voltak, amiket csak az imént mondott a főbiztosnak. Már ez furcsa véletlen. Jó helyen volt már akkor a dohány a városi pénztár nagy Wertheim szekrényében, ott kutatni csak a pénzügyminiszter engedélyével lehet. I DERŰS PERCEK i pSjAAAAAAAAAA-AAÄA/,flAAAAAAA7yA-Aa-AAa;AAAÄrcaa
