Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-11-01 / 11. szám
TESTVÉRISÉG 3 Nem volt eddig sem és már nem is igen lesz Egyesületünk és Bethlen Otthonunk életében a hűséges és az ügy mellett szívvel, lélekkel kitartó munkásoknak olyan pélánya, mint ő volt. Mint Szatmár szülöttje, első férjével együtt fiatalon jött Amerikába, az itt szerencsét próbáló első nemzedékbeliek nagy seregével. A fiatal falusi bábaasszonyból, az uj hazába való érkezés után nemsokára, árvaházi szakácsnő lett. Ebben a minőségében nemcsak szorgalma, szakácsmüvészete, de kedélye és szeretetreméltó egyénisége is hozzájárultak ahoz, hogy az egyszerű asszony élete az évek során egyre színesebb és sok ezrek által megismert és szeretett élet lett. Harminckét esztendős intézeti szolgálata alatt több, mint ezer magyar árva, félárva, összetört családból hozzánk került és gondviselésre szoruló gyermeknek lett testi táplálója. A lelkiek nyújtásánál is szeretett példát szolgáltatni. A gyermekekkel tartott minden reggeli és esti áhítaton közéjük ült és velük énekelt és imádkozott. Jó magyaros főztjeit az amerikai magyar reformátusság minden rétege, egyházaink népe, konvenciók, vezértestületi gyűlések, lelkészegyesületi, ifjúsági és presbiteri konferenciák képviselői, az ország minden részéből látogató vendégek sok ezrei Ízlelték, szerették és máig is emlegetik. 0, be sok árva gyermek lakott jól főztjéből és de sok árva leány tanult meg a keze alatt főzni, hazai módra kenyeret és kalácsot sütni. Es de sok otthonunkból férjhez ment leányunknak lett boldogabb a családi élete, mert “Gacs”-tól megtanulta, hogy hogy kell családját ellátni. Ezért az egyszerű és mégis színes, sok nevezetes embert felülmúló ismeretséggel rendelkező életért, méltán hálát adhatunk Istennek és illő, hogy róla kegyelettel megemlékezzünk. Isten iránti hálánkat legjobban úgy fejezzük ki, az elköltözött iránt pedig kegyeletünk adóját úgy róhatjuk le legjobban, ha őt Egyesületünk, Bethlen Otthonunk és egyházi életünk halottjának tekintjük; ha emlékét megőrizzük és nevét abban az otthonban, ahol hosszú években át szolgált, megörökítjük. Hozzáméltó megemlékezés, Isten és emberek előtt is kedves cselekedet lenne, ha az öregek- háza uj épületében, ahová öregségére jutott, ahol munkás életét befejezte, egy szobát az ő emlékére bebutoroztatnánk és annak ajtaján bronz emléktáblán nevét megörökitenénk. Ezzel Isten és emberek előtt is kedves dolgot cselekednénk s hitünk cselédeivel is, Bethlen Otthonunkkal is jót tennénk. Ennyit megérdemel tőlünk az, aki földi életének csaknem felét másokért, árváinkért, népünkért végzett szolgálatban élte le.
