Fraternity-Testvériség, 1963 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1963-04-01 / 4. szám
TESTVÉRISÉG 13 nyein “logicai egymásutánnal”, halljuk vidám, de mindig fegyelmezett kötődéseiket, szemtanúi leszünk a klasszikusokat kedvelő Acs László örömének, fiai első latin idézeteit hallván, s elmosolyodunk nevetésbe fuló haragján, mikor Zsigmond fia, a kecskeméti diák, azt Írja haza: “Jelentsem azt is, hogy pénzem elfogyott s már adósságba is vertem magam Nénémasszonynál néhány forintig.” Esteienként pedig ott görnyedt a rendszerető és pedáns Ács László görbelabu Íróasztala fölött s lámpafénynél körmöli le szépen, gondosan Gedeon, “a korhely deák”, jegyzeteit. Ács Gedeont 48-ban nyilván kettős szabadságvágy űzte Kossuth táborába: az idők viharos lelkessége ragadta magával, de egyéni vágya is, hogy kiszabaduljon a lelkészi otthon szigorú “logicai egymásután”-jából és szertartásos, merev rendjéből. Az iró nevet- hetnékje azonban mindig keserűségbe fullad, amikor a család rémét, Ácsnagymamát említi meg, aki a “legkeményebb asszonyok egyike volt.” Szokatlanul komorrá válik hangja, amikor visszaemlékezik apai nagyanyjára, Szilády Sárára: “Oreganyám ódivatú kecskeméti magyar asszony volt, előítélettel, ferde nézetekkel csordultig töltve, s attól, amit a fejébe vett, el nem térő. Azt hitte, minden ház fenekestül felfordul, amelyben a cselédet nem bubozzák, s a gyermeket nem vesszőzik, s mivel atyám nem akart minket pálcázni, ezt Éli papnak gúnyolta.” Fele se lehetett tréfa Ács-nagymama zsarnoki uralmának, mert a napló Írója igy folytatja visszaemlékezéseit: “Én, mint testvéreim között a legidősebb, örök harcban álltam vele s gyermekkorom keserűségben telt el.” A különös nagymamával igen sokat foglalkozik Ács, s a többek között igy nyilatkozik róla: “. . . öreganyám halála után nem vonakodtam többé papságra készülni. Bár élt volna még pár évig, úgy mérnökké lettem volna. Öcsém kevesebbet szenvedett miatta, mert én törtem előtte a jeget. De azért ő is szenvedett eleget.”
