Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-03-01 / 3. szám
14 TESTVÉRISÉG donba, a louisianai John Sliddelt pedig Párizsba küldte, hogy a két legjelentősebb hatalomnál a felkelés ügyét képviseljék s a két kormánytól elismertetésüket s komoly támogatást csikarjanak ki. Egy észak-amerikai hadihajó ambiciózus kapitánya azonban, aki véletlenül tudomást szerzett a két nagy fontosságú utasról, az őket szállitó Trent nevű angol postahajót ágyulö vesékkel feltartóztatta, átkutatta és a két déli kiküldöttet foglyokként magával hurcolta. Észak győztes csataként ünnepelte az eseményt, az angol szigetország lakói azonban, akik feledni látszottak azt a tény, hogy a napóleoni háborúk alatt amerikai szállitó hajóknak angol csatahajók által való hasonló átkutatása napirenden volt, kalózkodásnak minősitették az aktust, mely vért követelt. Russel angol külügyminiszter éles hangú átiratban követelt bocsánatkérést a washingtoni kormánytól és a két kiküldött azonnali szabadon bocsátását. Hogy pedig a diplomáciai lépés komolyságát illetően minden kétséget eloszlassanak Washingtonban, az uralkodó az angol királyi tengerészet atlanti flottáját hadilétszámra emelte s 11,000 tengerész gyalogost behajózott kanadai rendeltetéssel. Persze akadt szép számmal romantikus hajlamú yenki is, aki hajlandó lett volna vérét ontani az “Unió becsületéért”, de a józan és praktikus gondolkodású Lincoln nem óhajtott még egy arcvonalat nyitni akkor, amikor a már meglévőről sem érkeztek katonai sikerekről beszámoló hírek. Seward az Unió nevében sajnálkozását fejezte ki az incidens miatt, a két déli kiküldött pedig elhagyta bostoni börtönét egy olyan későbbi időpontban, amikor időközi fontosabb események miatt az elintézésről szóló híradás a világlapoknak már csak a második oldalára szorult. Az északi seregek 1862 első felében mutatott gyászos szereplése valamint a két déli invázió sikerrel kecsegtető megindulása még köze-