Fraternity-Testvériség, 1962 (40. évfolyam, 1-12. szám)
1962-04-01 / 4. szám
2 TESTVÉRISÉG négy amerikai holdnyi területen s godnja csak gyermekekre terjedt lei. Ma 19 épületet számlál, 208 holdas gazdaság tartozik hozzá s 1928 óta gondoskodása az emberélet irtja hazafelé vezető részén járókra is kiterjed, sőt munkájának ez az ága az, amelyik izmosodik. Fennállása alatt az eleddig legnagyobb mértékű építkezése is ezzel a munkaággal kapcsolatos. Az Idősek Otthona uj, impozáns épületének alapjait a jubileumi évben raktuk le s Isten kegyelméből a jelen év nyarán az épületet rendeltetésének már átadhatjuk. Ha még hozzátesszük, hogy négy évtized alatt kerekszámban 1200 emberpalántáról s körülbelül 600 élemedett korú testvérünkről viseltünk gondot, hogy Otthonunk ma már 24 ország magyar református diaszpórái számára jegecesedési pontot s folyton erősödő kulturális centrumot jelent: körülbelül mindent elmondottunk, amit eddigi életünk teljesítményeiként könyvelhetünk el. Áldott legyen az Isten, aki bennünket idáig megsegített s engedje meg kegyelméből, hogy járhassuk ezután is nem a magunk útját, hanem az Övét! DARÓCZY SÁNDOR Kaphat=e valaki Social Security nyugdijat külföldön? KÉRDÉS: Húsz évvel ezelőtt lettem amerikai polgár s azóta állandóan az Egyesült Államokban élek. Jelenleg nyugállományban vagyok és kapom a Social Security nyugdijat, de előnyösebb volna számomra egy olyan országban élni, ahol olcsóbb a megélhetés. Amerikai polgárságomat azonban nem akarnám elveszíteni. Mi a helyzet ezen a téren? FELELET: A j elenlegi törvény szerint olyan egyének, akik polgárosodásuk után legalább 15 évig éltek az Egyesült Államokban, nem veszítik el amerikai polgárságukat, ha külföldön élnek, föltéve, ha nem abba az országba térnek vissza, ahol születtek, vagy amelynek előzőleg polgárai voltak. Ha pedig az itt polgárosodott egyén szülőföldjére, vagy olyan más országba akarna visszatérni, amelynek előbb polgára volt, csak abban az esetben nem veszíti el amerikai polgárságát, ha polgárosodása után legalább 25 évig élt az Egyesült Államokban és a 60-ik életévét már betöltötte amikor külföldre távozott.