Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-03-01 / 3. szám
ŐRSÉG E N- - -1-- - ^ -A—S'— v-~-*w-y y^'"v^A. A A A—/\ A A A. A .A . ^ VW A y\—A.t \— TITKOS IRATOK A “New York Daily News” közlése szerint Eisenhower volt elnökünk saját őrizetébe vette át a II. világháború alatti és utáni u. n. “Summit Conferences” eddig titokban tartott eredeti okmányait. Tette ezt azzal a céllal, hogy rövidesen nyilvánosságra hozva azokat, végre fény derülhessen azokra a titkos megállapodásokra, amelyeknek következményeit szenvedi most az egész világ. Kezdve tehát a hirhedt Cairó-Teherán- Yalta-Potsdam csúcs-értekezleteken s remélhetőleg folytatva azt mind a mai napig kötött megállapodásokon, az eddig sötétségben tartott közvélemény világosan láthatja meg majd azokat az okokat, amiknek okozatai a jelenlegi zavaros állapotok. Minket magyarokat különösebben is érdekelnek majd ezek az iratok, mert hiszen a teheráni konferencia volt az első, amelyen Roosevelt az európai invázió Ígérete mellett a Szovjetnek Lengyelország szétdarabolását és egész Kelet-Európának a Szovjet érdekkörbe kapcsolását “jogszerűen” ajándékozta. Roosevelt saját fiának nyilatkozata szerint, amelyben idézi apját “megállapodtak Teheránban, hogy a mi három országunk (U. S. A., Britain, U. S. S. R.) a világ három legnagyobb állama, elég intelligens lesz ahoz, hogy elkerülje a jövő súrlódásait s egyesítve külpolitikai szempontjait, számos jövendő nemzedékre biztosítsa a világbékét.” Ugylátszik azonban, hogy a három nemzet feltételezett intelligenciájával baj történt, mert hiszen a háború, ha más formában is, még ma sem ért véget. "GEORGE WASHINGTON AWARD" New Yorkban február 20-án hétfő este, a Columbia Egyetem Clubjában adott egymásnak találkozót az amerikai és az amerikai-magyar tudományos világ. Az emlékvacsorát az Amerikai Magyar Intézet, illetve az American Hungarian Studies Foundation rendezte az általa alapított “George Washington Award” emlékérem átadására. — Ugyanekkor Dr. Mason W. Gross, a Rutgers Egyetem elnökének ünneplésével az Intézet és a Foundation elismerését és köszönetét nyilvánította egy olyan egyetem elnökének, mely 1956-ban elsőnek fogadta be a menekült magyar tudósokat, később a New Brunswick, N. J.-ben levő Rutgers Egyetem helyet adott az Amerikai Magyar Intézet által fenntartott magyar tanulmányi szakosztálynak. — Dr. Kármán Tódor, a légmozgástan és repülés világhírű tudósának ünneplése újabb hozzáadás volt magyar büszkeségünkhöz. Ezt Dohányos István festőművész, az emlékvacsora elnöke és áldomásmestere, fejezte ki emelkedett hangú bevezetőjében. — Dr. Henry DeWolf Smyth, a Princeton Egyetem Research Boardjának elnöke, nyitotta meg az előadók sorát. A magyar származású néhai Dr. Neumann Jánosról tartott megemlékezésével felevenitette a mai kor egyik legnagyobb matematikusának emlékét, amelyet a személyes jóbarát kedves emlékének felidézésével színezett. — Dr. Gábriel Astrik, a Notre Dame Középkori Intézetének igazgatója, az Amerikai Magyar Intézet alelnöke, méltatta a Rutgers Egyetem elnökének skolasztikus kiválóságát. — A magyar születésű Dr. Goldmark Péter, a CBS Laboratories elnöke, Kármán Tódor hosszú, tudományos felfedezésekben és eredményekben gazdag életéről egy életrajziró alaposságával összeállított részletes, színes képet rajzolt. — A budapesti