Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)

1961-11-01 / 11. szám

12 TESTVÉRISÉG oláhok dől fiam, felelte Nagymama. — No most majd vissza térhettek nemsokára, mondta a tiszt. — Azért jövünk, hogy ki­űzzük a támadókat szép Erdélyországból. Aztán vezényszavak hangzottak el. Majd a szép magyar huszárok úgy eltűntek a hegyek között s a múltban, hogy ezer fordulattal teljes életem­ben azóta sem láttam magyar huszárt. Itt csak az erdélyi sors jellemzése kedvéért egy pár sort idézek nagybátyám naplójából: “Dédnagyapámnak, a főesperes­nek, szép nagy családja volt. Talán három leánya és három fia. Az 1848—19-iki magyar szabadságharc idején 1 gráról elmene­kültek. Dédnagyapám az asztalra irta: “Bitte mitnehmen was sie wollen, nur zerstöhren nicht.” (Kérem vigyenek el amit akar­nak, csak ne romboljanak.) Elég jól megúszták a menekülést, mert csak egy fehérlovat vittek el a kozákok az istállóból és néhány ablak párnát, mely­nek szines huzatját a lovak füléhez akasztották. Még vittek élclmicikkeket is, amit a főesperes megbízottja, a kurátor, a kamarából kiadott. A gyermekek, leányok, fiuk külön kocsin menekültek el, ha­marabb mint az öregek. Egy erdőn mentek át, amikor fegyvers lándzsás román katonák állították meg őket . . . Óriási volt az ijedség. Kétségbe voltak esve. Azonban jól végződött a talál­kozás, mert a fiuk és leányok megismertek néhány katonát. “Tu esti JuonP Lasati sa mergem!” (Te vagy János? Engedjetek, hogy menjünk!) Nem is bántották őket a katonák, hanem keres­gélni kezdtek a kocsiban és megtalálták a felpakolt finom házi pálinkát, szilvoriumot és egy félóráig gurguráztak amig megitták. Azután folytathatták útjukat.” Az én drága, törékeny, aranyos, hősies, kicsi növésű Nagy­anyámnak az anyja is ott volt azon a kocsin 1848-ban. 1916-ban pedig a főesperes leányának a leánya ismét kellett meneküljön a románok előtt kis unokáival. Egyik esti táborozásunknál, amikor már égtek a tüzek, főtt a puliszka s nii a sátrakba elakartuk vackolni magunkat, egv magányos lovas érkezett hozzánk. A siklósi jegyző volt. Apám­nak régi jó barátja. Egyedül jött. A családját beérte a rabló sakál. Megcsufolták s lekéselték őket. A jegyző hozzánk csat­lakozott, csaE addig, amig az első katonai alakulattal találkoz­hat, hogy vissza térjen velük harcolni Érdél vországért. Hátaslovát, elbeszélésem hősét, egy német tiszttől kapta. Vén

Next

/
Oldalképek
Tartalom