Fraternity-Testvériség, 1961 (39. évfolyam, 1-12. szám)
1961-09-01 / 9. szám
4 TESTVÉRISÉG csalódás és keserűség között a magyar református vezető ember útját, megjött tőle az inditás, a sötét éjszakában felzendült a diadalmas magyar református hajnalról szóló éneke. Halálával, temetésével is szólni akar hozzánk. Hűséges maradt magyarnak, reformátusnak, papnak. Mindvégig hűséggel megmaradt amerikai magyar református papköltőnek és még haló poraiban is egy általa igaznak megismert ügyet akart szolgálni. Nincs már többé énekese, hozzá hasonló lantosa az amerikai magyar református életnek, mert többre, nagyobbra, megérdemelt jutalmára elvette tőlünk az ő életének Istene. Mi megdöbbenve állunk ravatala felett s magunkba szálva kérdezzük: Vájjon valaha is megérdemeltük, hogy Szabó László a miénk volt? Vájjon tudunk-é olyan hűségesek lenni, mint ő? Olyan törhetetlen hűséggel ragaszkodni az ősi örökségekhez? Halálunk órájáig megállani, megőrizni hitünk, fajtánk olthatatlan szerelmét? Annyit küzdeni, harcolni, szolgálni, áldozni az igaz ügyért, mint amire Szabó László élete nekünk példát adott? A dal pedig úgy tér vissza az örök harmóniába, ahonnét kikölcsönözteték, mintahogy a lélek visszatér Istenhez, ahonnét származott. Előtte hallgasson el minden ének és legyen nagy csendesség, amig Krisztus kegyelme palástjával betakarja ezt a csodálatos lelket, Szabó László lelkét. Legyen nagy csendesség, amig Krisztus irgalma megkoronázza tépett, kopott palástu szolgáját, hogy az aki idelenn koldus volt, mint az ő szolgája, odafenn király legyen, részese, énekese, papja az isteni kegyelem örök dalának. Ámen.
