Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)

1960-09-01 / 9. szám

8

TESTVÉRISÉG

kultúráját amellett, hogy házas és családi életünk is igy a boldogabb. Egy bizonyos: ha gyülekezeteinkben vannak is mindkét nemből, akik idegen fajjal kötnek házasságot, de lelkipásztorok gyermekei eddig még minden esetben szerelmükben is hűségesek maradtak származásuk fajához” — mondotta egyik japán származású lelkipásztor. Megértettem. Én se tudtam volna nem magyar házasságban élni. Elképzelhetetlen volt Számomra, hogy az élettársammal ne tudjak az anyanyelvemen beszélni. Ezért érzek együtt a japánokkal és érdekel itteni életük, ami minden tekintetben dicséretes és követendő. Sok esetben hasonló a mi amerikai VOLT magyar életünkhöz. A különbség, hogy ők kitartóbbak faj hűségűkben. De mint mi, “öreg amerikások”, úgy ők is arra törekedtek Hawáii szigeteire immigrálásuk után, hogy templomokat, iskolákat építsenek gyermekeik, unokáik számára. Csak hogy ők mindmáig fenntartották és tartják iskoláikat is. “The Japanese Language School in the Hawaiian Islands” ma is büszkén hirdeti anyanyelvűk szeretetét. Jelenleg 78 népiskolájuk van 249 tanítóval és 14,754 tanulóval, akik ötnapon át járnak ezekbe az iskolákba is. Napi két órát tanulnak. Az amerikai népiskolákból nem haza, hanem japán nyelvű iskoláikba mennek. Ma már a Sansei, az itt született második nemzedék tölti meg iskoláik osztályait. Az ISSEI-ek, vagyis a bevándorolt nemzedék itt született gyermekei, a NISEI-ek kizárólag a japán kultúrát, irást-olvasást, a japán illemszabályt, társadalmi szokásaikat, a ceremoniás udvariasságot, a szülők tiszteletét s az idősek megbecsülését tanulták. A mai növendékek, a SANSEI — a második nemzedék, mind emellett a kötelező tantárgy mellett tanulja még a két nyelv egymásra átfordítását, az amerikai honpolgárság kötelességeit és az amerikai élet-formát.

“Minden tekintetben segítségükre vagyunk, hogy törvényt tisztelő, boldog amerikai polgárok legyenek”, mondotta a “Palama

Gakuen” iskola igazgatója: Futoshi Ohama ur. Ugyancsak ő beszélte el a következő kedves kis esetet. Leckére szólította a negyedik osztály egyik tanulóját.

— Masao Yamashita! — Nem mozdul senki.

— George Yamashita! — Erre feláll a szólított.

— Miért nem álltái fel, mikor először szólítottalak?

Ohama ur, kérem, nem jöttem rá azonnal, hogy én vagyok Masao Yamashita, mert az iskolán kivül mindenki George- nak hiv.

Ez a bájos eset is mutatja, hogy nem könnyű a dolguk a hawáii japán származású amerikai gyerekeknek. Es mégis öröm-