Fraternity-Testvériség, 1960 (38. évfolyam, 1-12. szám)
1960-04-01 / 4. szám
TESTVÉRISÉG AZ AMERIKAI MAGYAR REFORMÁTUS EGYESÜLET HIVATALOS LAPJA Főszerkesztő: Borshy K. György. — Felelős szerkesztő: Kecskeméthy József. — Társszerkesztők: Király Imre és Eszenyi László. — Főmunkatárs: Daróczy Sándor. XXXVIII. Évfolyam 1960 ÁPRILIS 4. szám BESZÁMOLÓ EGY NEHÉZ ESZTENDŐRŐL Részletek az Amerikai Magyar Ref. Egyesület Vezér testületéhez az 1959. évről beterjesztett elnöki jelentésből Múlt évi washingtoni gyűlésünkön, amikor az előző 1958. év munkájáról és eredményeiről adtunk számot, annak a gazdasági pangásnak hatása alatt voltunk, amely működésünket, különösen szervezési, okmány és vagyonszaporulati téren rendkívül megnehezítette. Ennek következtében aztán a közvetlen jövőt, tehát a ránk következett újabb esztendőt illetőleg sem táplálhattunk rózsás reményeket. Jól tudhattuk ugyanis azt, hogy ha az uj év meg is hozza a munkahelyzet némi javulását, annak a rétegnek, amelyből mi tagjainkat kapjuk, hosszabb időre lesz szüksége ahoz, hogy a pangás alatt felélt javait pótolva alkalmas anyag lehessen jelentősebb biztosítások kötésére. Meglehetős bizonytalansággal indultunk tehát a soha nem szünetelhető folyamatos munkának. Ezt a bizonytalanságot hamarosan enyhítette ugyan a helyzet észrevehető kö- nyebbedése, viszont a váratlanul hosszú ideig húzódott acél-ipari sztrájk megint csak kedvezőtlenül befolyásolta a szervezés és üzletkötések normális menetét. Nem kell ugyanis magyarázni azt, hogy az acél-iparban beálló rendellenesség bénitólag hat az egész ország gazdasági életére. Hogy pedig mindezek ellenére is, egyesületi életünk minden terén nem hanyatlásról, hanem előrehaladásról adhatnak számot tisztviselő társaim részletezett jelentései: olyan eredmény ez, amiért csak a legnagyobb hálával adózhatunk mindenek előtt és fölött a növekedést adó Istennek és méltányló elismerésben részesíthetjük mindazon munkatársainkat, akik kint és bent fokozott munkakedvvel és erőfeszítéssel tették az 1959-ilc évet is a továbbfejlődés áldott esztendejévé. Ez bizony nem volt könnyű munka! Csak az tudhatja valójában, aki maga is próbálta szinte lehetetlen helyzetekben a lehetőségeket megkeresni s azokat Egyesületünk javára hasznosítani.