Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
TESTVÉRISÉG 5 Írói, másrészt pedig a néha még kommunista hivatalosok elismeréseiben is részesült irók között, még akkor is, ha ez utóbbiak útja később, a sorsuk folytán előbb börtönbe vezetve őket, a megtisztulás magaslataira vitt. Nem kétséges, hogy a múlt tragikus szemléletéből mindkét csoport, az erdélyi és más elszakított területi irók módján, a körülöttük formálódó élet lelkűkre vetült képét fogják irodalommá mintázni S ebben a mindkét részben elkövetkező folyamatban, ahogy az már az 1956-os forradalom idején világszerte megtörtént, kimintázódik a Magyarországon kívüli magyar irodalom uj szőttese, benne az életélmény egységébe fogva Nyugat és Kelet, hazafiság és emberiség, alázatos sorsvállalás és kitörölhetetlen szabadságvágy, hagyomány és reform, múlt és jövő egyaránt. A magyar iró pedig, mint a magyar irodalmi anyanyelvüség győztes indulása idején, a 16-ik században, ma is éli a maga “hátán háza, kebelén kenyere” életét: félkezét az önfenntartást biztositó ekeszarván tartva, másikkal meg hol Írva, hol vitézül hadakozva halad előre; és akárcsak az az iróbarátunk, akinek megtisztelésére ma este itt összejöttünk, hétvégeken utón van, hogy könyvét kiadja, az árát behajtsa. Néha felvetődő üres perceiben körülnéz a világon, számbaveszi a leselkedő veszedelmeket, és igy számadást adva magának készíti a számadást olvasóinak is egy-egy uj könyv formájában. Hölgyeim és Uram •— a magyar iró ma is “welszi bárd”-ja, hitvallója és ha kell, mártírja a magyar szónak, a magyar irodalomnak. Bármerre van, nehéz az útja és egyre nehezebb megtalálnia a szép, csengő, maradandó magyar szót. Az iró lelke kifejezést keres, és ez a keresés fájdalmas önmarcangolás, kinzó törekvés az énből az egyetemes felé. Amig egy nyelvnek amelyben egv nép lelke fejlődik ki, ilyen becsületes Írói vannak, az a nyelv megújul, megerősödik, és egyre újabb formákban keresi a holnapba vezető utat. A lélek pedig nem alszik ki.