Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
TESTVÉRISÉG 3 ság az, hogy a magyar szellem legkiválóbb képviselőinek nagy része az Írói szabadság teljes hiányában, kisebb része pedig távoli kontinensek, idegen országok, másnyelvü kultúrák szempontjukból hátrányos környezetében kénytelen alkotni. Még nincs messze az az idő, amikor Arany János, az akadémikus “népi-fi” aggódva szegült szembe a “kozmopolita irányzat rombolásával”, mert ahogyan irta “kis fajban, amely ép e rombolásnak útban áll, költő az legyen, mi népe -— mert kivágyni: kész halál.” A maga korában, mikor még telefon sem kötötte össze az embereket, igaza is volt Aranynak: a Belgiumban élő Jósika Miklós emigráns Írói és publicisztikai tevékenységét csak pár otthon maradt barát tisztelő figyelme kisérte, s külföldi magyar sajtó és könyvkiadók híján idegen nyelven kellett Írnia és kiadnia; a “másik” pedig (ismert szinte csupán csak ennyi volt az emigrációba menő rangos magyar irodalom), Petőfi és Tompa költői versenytársa, Kerényi Frigyes, egy északamerikai pusztai szénégető kemence tüzével égeti ki arcából és leikéből egy eljövendő szebb élet emberi és költői látomását. Valóban, mindkettő élő példája lett a magyar Íróra külföldön leskelődő “kész halálnak”. De a századfordulón fordult a magyar élet is: Beöthy Zsolt szimbolikus lovasa modern problémák ingoványain volt kénytelen folytatni az útját. Ady Endre, aki elsőnek látta és vallotta a válságba jutott magyarság életigazát, tudatosan vállalta magára “az eltévedt lovas” feszitő nyugtalanságait s a magyar történelmi szerződés “pusztaszeri” koncepciójával szemben “uj időknek uj dalaival” tör be a nyugati átjárót jelentő Dévénynél. Ady reális életlátásu költészetében kondul meg a figyelmeztetés, hogy a külvárosi bérkaszárnyákban “álmodik a nyomor”; s bár torz és gyilkos hazugsággá ferdül minden becsületes akarat a Kun Bélák és Szamuellyk véres kalandja során, Szabó Dezső “Elsodort faluja”, Móricz Zsigmond “Hét krajcárja”, a falukutatóknak nevezett uj Írók erőteljes müvei, a szinpadon pedig a “Földindulás”, “A harmincadik”, és bizonyos mértékig a magyar élet felé is mutató “Bizánc” jelzik az emberi és Írói becsület töretienségét a magyarok földjén, amelyet fél-hivatalosan neo-barokk fénybe vont egy történetírói igyekezet. Ugyanekkor, a magyarságnak még az első világháború előtt részben kivándoroltatok, Triánonban pedig öt részre vágott testéből uj szellemi hajtások sarjadnak: Erdély magyar irodalma a letarolt rétek és öreg temetők virágainak halált legyőző pompájával szinte fölébe nő az anyaországnak, példájával serkentve a fel
