Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)

1959-11-01 / 11. szám

TESTVÉRISÉG

15

HÍREK A BETHLEN OTTHON ÖREGEK HÁZÁBÓL

ŐSZI HANGULAT. — Elcsendesedett az udvar, a kert. Alig lehet embert látni a ház körül. Nem régen még biztatgatták egymást a férfiak: “Gyerünk ki addig amíg süt a nap, mert közeleg a hideg ősz, s akkor lesz időnk bőven a házban diskurálni.”

Eltűntek a padok, a kerti székek a fák alól, ahol a nyáron annyi vidám csevegés, kacagás, nóta verte el a csendet. Nem jönnek már a látogatók még közelről sem, akik a nyáron olyan élvezettel sütötték a jó ligonieri szalonnát, s nem győzték szét- hordani a hagymás zsíros kenyereket az asszonyoknak.

A veteményes kertben, a virágos kertben száraz kórók hirdetik, hogy vége a szép nyárnak. Alig van levél a fákon, korán jött a dér, a hideg szél és a zimankós eső. Már gyéren hulldogált a hó is. Olyan csendes az üregek Háza környéke, mintha elköltözött volna innen minden jámbor lélek. Csak Klári néni (özv. Füzy Jánosné) jár le s fel az udvaron. Mit bánja ő, ha jeges eső esik, az se tartja vissza, hogy körül ne járja minden nap néhányszor az udvart.

Elmúlik minden, elmúlt a nyár is, elmúlik az ősz is, s nemsokára itt a hideg tél. A jó meleg szobákban majd arról beszélnek az emberek, hogy lesz még kikelet, lesz még nyár. A reménység nem múlik el soha.

UJ LAKÓ. — Kopogtat valaki az ajtón. Belép egy csendes, mosolygós arcú öreg bácsi, s azt mondja: “Én Erdélyi János vagyok, Lorain, Ohioból.” Kezet fogunk, beszélgetünk, s kiderül, hogy 89 éves (még hetvennek is alig látszik). Aranyos-meggyesen, Szatmár megyében született. Nincs senkije nagy Amerikában, talán még az O-hazában sem. Elmondja, hogy már régi ideje vágyott ide, s most hála Istennek itt van.

Hallom egy reggel, hogy valaki a veranda tetőn motozkál. Felnézek, hát Erdélyi bácsi egy nagy seprűvel tisztogatja az eső csatornákat. Csalogatom, hogy jöjjön le, mert nem való már neki ez a munka, mire csak annyit felel Erdélyi bácsi, hogy valakinek csak meg kell csinálni.

Hogy hogyan érzi magát itt, megírta egy levélben a Lorain és Vidéke újság szerkesztőjének, ilyetén képpen: “Nagyon meg vagyok elégedve. Finom magyar ennivaló van bőségesen. Itt van az öregek mennyországa. Nagyon nagy a tisztaság. A vezetők nagyon jók és igazságosak. Mindenkinek külön szobája van. Ne-