Fraternity-Testvériség, 1959 (37. évfolyam, 1-12. szám)
1959-01-01 / 1. szám
2 TESTVÉRISÉG szépülnek és épülnek, egyházközségeink lelki élete mélyül, anyagi létük gyarapodást mutat. A nagyobbodás feltételei igy kézenfekvők lévén, kellőleg alátámaszthatják a jó reménységeket. A szélesebb amerikai magyar mezőn viszont az előjelei, nem valami rózsásak. A nag yobbára személyi, pártpolitikai vagy helyi jellegű kiskirály ságok a közel múltban úgy szétterpeszkedtek, hogy a teljes alkunyhósodás veszedelmével fenyegetik közéletünket. A helytelenül értelmezett tenni akarás, vagy épen érvényesülés egyéni láza újabb meg újabb alakulatokat hevenyészett a helyett, hogy a tömörültségben rejlő erőt elismerve, itteni magyarságunk mindig és mindenütt, mint komolyan számba veendő nagy egység jelentkezhetett volna. Keménységünk itt csak az lehet, hogy a mind tragikusakká nyomorított tengerentúli magyar helyzet fájdalmas érzékelése látóbbalcká nyitja a szemeket s véget vet a túlfűtött egyéni ambíciók partizánkodásainak. És most érünk el ahoz a ponthoz, ahol legnehezebb a feleletet megtalálnunk arra a kérdésre, hogy mint amerikaiak, miben reménykedünk ? Nem túlságosan megerőltető a felelelet akkor, ha azt csak szükebbkörü várandóságainkra határoljuk. Mert hiszen természetes: e hazánknak szinte kimeríthetetlen erőforrásai, terjedelme és gazdagsága elegendő alapot adnak az elmúltnál kedvezőbb esztendő reménylésére. Az sem kétséges, hogy szellemi téren a haladás folyamatos lehet. Az is valószínű, hogy a materiális gondolkodásba méltán belecsömörlött egyedek, mind fokozottabb számban keresik és találják meg azt a legfelsőbb Hatalmasságot, Akitől egyedül kaphatják meg lelkűk egyensúlyát. De hogy mint nép és nemzet — amelyet a mi nagy Kossuthunk prófétai lelke több mint száz esztendővel ezelőtt a modern világ vezető államává jövendölt meg —- megtalálja-e hamarosan és még ebben az esztendőben az utat és módot a világ rabságban szenvedő felének emberi szabadsághoz juttatásához: ahoz olyan mértékű jövendöbelátás szükségeltetnék, amivel aligha rendelkezhetünk. Itt is tehát, csak az a reménység marad meg számukra, amely emberfeletti behatások eredőjeként adhat látást, bátorságot és erőt a gigantikus feladatok megoldására. így jutunk el a “mi”-ben való reménykedéstől a “ki”-ben való reménységhez: Istenhez. Egyedül ö az, akiben csalatkozni nem lehet.
