Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)

1958-10-01 / 10. szám

TESTVÉRISÉG 9 BÁCHKAI P. BÉLA: KOSSUTH NAP VOLT WASHINGTONBAN Méreteiben, méltóságteljességében és a magyar jövőre kiható fontosságában olyan nagyarányú ünnepség zajlott le szeptember 19-én Washingtonban, aminek egyes részleteit csak sorozatos cikkek­ben tudnánk csak érzékeltetni mindazokkal, akik nem vehettek sze­mélyesen részt az amerikai postaügyi minisztérium és az Amerikai Magyar Szövetség központja által együttesen rendezett eseményen. A Szövetség vitéz Kováts Óbesterről elnevezett székházában már reggel 9 órakor gyülekeztek az Egyesült Államok minden részéből a fővárosba sereglett magyar egyházi és egyleti vezetők, lapszerkesztők, társadalmi előkelőségek — honfiak, honleányok. IGAZGATÓSÁGI GYŰLÉS Délelőtt 10 órakor a Kossuth Ház nagytermében tartotta gyűlését az Amerikai Magyar Szövetség igazgatósága. A vendég­látó Ftü. Borshy Kerekes György, az Amerikai Magyar Refor­mátus Egyesület országos elnöke ismertette röviden a nap jelentő­ségét és üdvözölte a nagy számban megjelenteket. A mindvégig felemelő hangulatban pergő gyűlést Haydu K. György, az Amerikai Magyar Szövetség országos elnöke vezette le. Nagyszerűen meg­szerkesztett memorandumát Dr. Nagy János olvasta fel nagy ha­tással; a memorandum krisztálytisztán körvonalazza a Szövetség célkitűzéseit és szerepét, valamint szélesebb alapokra fektetésének útját. Ugyancsak egyhangú lelkesedéssel tette magáévá az igazgató­ság Báchkai Béla központi titkár jelentését. Szegedy L. István országos pénztárnok jelentése annyira fel­villanyozta a megjelenteket, hogy egymásután nyújtották át meg­ajánlásaikat. Elsőnek Szántay D. Dániel, az A. M. Sz. tiszteletbeli elnöke nyújtott át egy 200 dolláros csekket, majd Ft: Jakab András, a Szent Kereszt hitközség plébánosa adta át a detroiti Magyar Nap tiszta jövedelmét, $600-t, amit Nt. Tóth Tibor azonnal meg is toldott a detroiti Református Egyház $100 ado­mányával. Ugyanennyit hozott Clevelandból Szobonya László és New Yorkból Hattayer József. A Chicagóból érkezett Sinkó Já- nosné a maga és férje nevében $500-ral járult hozzá a szövetségi központ fenntartásához. Suta Péter, az American Life Insurance Association országos elnöke aratta azonban a legtöbb tapsot, amidőn bejelentette, hogy a bridgeporti Magyar Nap — amelyen

Next

/
Oldalképek
Tartalom