Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)

1958-09-01 / 9. szám

TESTVÉRISÉG 19 MENEKÜLTEK MUNKA NÉLKÜL A gazdasági hanyatlást, amely sok millió amerikainak a ke­nyerébe került, a magyar menekültek is megsinylik. A Coordinated Hungarian Relief adatgyűjtéséből kitűnik, hogy a recessio folya­mán tizezer magyar menekült vesztette el munkáját. Júniusban kiadott jelentésében Dr. Máday Béla főtitkár rá­mutatott arra, hogy a tizezer munkáját vesztett menekült közül sok ismét elhelyezkedett, de roszabbul fizető állásokba. Sokan állami segélyből élnek, de olyanok is akadnak szép számmal, akik ezt nem kapják, mivel nem dolgoztak a törvényben előirt ideig az illető államban. Ezeket a helyi községi és magán intézmények jóléti alapjaiból segélyezik. Kiderül a jelentésekből az is, hogy gyakran a menekültek, a szabályok ismerete hiányában, nem jelentkeztek idejében munka- nélküli segélyre és igy elvesztették jogosultságukat. A munka és bevétel nélkül maradtak helyzetét súlyosbítja az is, hogy legtöbb­nek nincsenek amerikai rokonai, akiktől ideiglenes támogatásra számíthatnának. Ritkaság számba megy az olyan menekült is, aki jelentősebb összegű pénzt takarított volna meg, hiszen kere­setüket ruházkodásra, a háztartás berendezésére és otthon maradt hozzátartozóik támogatására fordították. Kormánykörök és egyes gazdasági szakértők úgy vélik, hogy a gazdasági hanyatlás csökkenőben van. A munkanélküliek száma is alacsonyabb, mint az elmúlt hetekben. Ennek ellenére azonban még hosszú ideig, talán jövő év elejéig is eltarthat, amig a munkanélküli magyar menekültek problémája teljesen megoldódik. A munkanélküli magyar menekültek támogatására a Coordi­nated Hungarian Relief több pontból álló program-tervezetet ter­jesztett az illetékes hatóságok elé. A tervezet azt javasolja, hogy a szövetségi kormány pénzügyi támogatással járuljon hozzá az egyes államok és magán intézmények munkanélküli segélyprogram­jához, valamint, hogy közpénzen gondoskodjanak a magyar mene­kültek gyógykezeléséről és kórházi ápolásáról. A kormányhoz benyújtott javaslat azt is ajánlja, hogy a hatóságok szükség esetén szolgáljanak tanáccsal, különösen abban az esetben, ha lehetőség nyílik arra, hogy egyes családok ipar­vidékről olyan államba telepedhetnek át, ahol jobb elhelyezkedési lehetőségekre számíthatnak. Dr. M. B.

Next

/
Oldalképek
Tartalom