Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)

1958-08-01 / 8. szám

I DERŰS PERCEK i

gaAAa'AAA A'AflÄTO AAAAAAAAAÁ AJtAAAAÄÄA A A AftSZ

AZ ESPERES HÍZÓI, MEG A JEGENYÉSI HARANG

Karczagon nagy volt az egyetértés a felekezetek között. Maga az esperes plébános, Szalay László gyakori vendég volt nálam, egyik káplánja, Medgyessy Imre mindennapos vendég. Három káplánt tartott az esperes, jó étvágyú ember volt mind a három, megették volna azok a vasat is, de biz az esperes szűk menázsira fogta őket, talán még koplaltak volna is, ha az, aki az ég madarait táplálja, nem gondoskodott volna róluk. Ismerték a hívek az esperes ur szűkmarkúságát, hát ellátták a káplánokat szalonnával, kolbásszal, még főtt ételekkel is, neki is dalmahodott a három káplán, kikerekedtek, Medgyessy Imre hatalmas tokát, meg hasat eresztett, mondogatta neki az esperes: hova siet amice — ráérne ezzel a hizakodással majd akkor, amikor kanonok lesz Egerben. Imre káplán azonfelül a bort sem vetette meg.

Hiszen ha még Samassa lett volna akkor az egri érsek, az Imre borkedvelése nem esett volna kifogás alá, maga Samassa is borivó ember lévén — de az akkori érsek, Szmrecsányi félig aszkéta, bor-nem-issza ember volt, aki Imre hajlamát nem nézte jó szemmel, gyakorta való izekben rendelte be őt exhortációra két hétre. Amikor onnan Imre hazajött, le volt fogyva, mint az agárkutya. Elmesélte, mi volt az a két hetes exhortáció:

— Hát az úgy volt, tudjátok, hogy a nagy ebédlőben az érseknél a hosszú asztal egyik végén ült az érsek s ette a maga jó ebédjét, nekem meg az asztal másik végére tettek egy lapos tányért, abban volt az ebédem, egy vizes zsemle. Mig azt majszoltam, közben a feladott textusról kellett elmélkednem. Ez igy ment két hétig. Egyszer rám szól az érsek: amint látom, a káplán jó húsban van; majd megmondom az esperesnek, hogy szükebbre szabja a kosztját, mert alighanem a sok evés csábítja a boritalra — akkor feleltem:

— Eminenciás Uram, ne méltóztassék uszítani az esperes urat, mert az most is úgy van a kosztolásunkkal, mint Gózon Gyula a feleségével.

— Hát az hogy van?

— Gózon Gyula panaszkodik asztaltársaságának a Fészekben . . borzasztó ez az asszony, a feleségem . . . képzeljétek minden

második nap ezer forintot kér tőlem . . .

— Hogy győzöd? — kérdi Rajnay Gábor.

— Hát úgy, hogy nem adok neki.

★ ★ 'k

I