Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-01-01 / 1. szám
TESTVÉRISÉG 23 Özvegy Argallné hát viszi keresztvízre, Anyja helyett anyja hőn szerető szíve, Hálálkodik buzgón nagy templomi hitben, Hogy ilyen menyasszonyt ád fiának Isten. Megáll Pocahontas a medence mellett, Mint fehér selyembe öltözött lehellet, Imádsága után megkérdezi papja, Krisztus-hiten néki melyik nevet adja? Ott esett meg véle, megmozdúlt a balkon, Térdepelőjéről felállott egy asszony, És halkan lesúgja a felfigyelőkre: “Rebeka legyen a fiam megmentője.” Rebbenő szemét most mind karzatra szegzi, S maga nevét a nő ismételve zengi, Nevében oly nevet szánt Pocahontásnak, Hírét egyik század adja tovább másnak. És míg a lépcsőkön ő lefelé ballag, Kopogása súlyt ad az előbbi hangnak, Rebeka, Rebeka, ezt veri visszhangja, Argall anyja súgja: Ez Rolf édes anyja. Reggeli imára ugyanakkor térdelt, Mikor Pocahontas kérte a felvételt, Áhítata közben odaszállt figyelme, Hogy a derék lyány az ő nevét viselje. Pocahontas, mintegy kikelve magábúl, Hozzá tárt karokkal ölelésre járúl, Szép fejét azután keresztvízre hajtja, És Rebeka névre kereszteli papja. Láttad-e a rózsát, hogy’ szemzi a kertész? Hogy’ megy végbe rajta egy újabb teremtés? Vadlombját letépi, mint valami álnok, Árva remegésben csak könnye szivárog. Akkor által metszi s a vad ágat fogja, Egy szelíd rügyszemmel ügyesen beoltja, Megfogan s kilómból a remegve ringó, Fájdalmából dúsan csokroz ki a bimbó.
