Fraternity-Testvériség, 1958 (36. évfolyam, 1-11. szám)
1958-05-01 / 5. szám
24 TESTVÉRISÉG Mert keskeny az az Ut, de áldott porában Balzsam-rózsa nyílik a bánat nyomában, Melynek kapuját ha roskadva eléred, Látod a felírást ragyogón: “Új élet!” Szégyene miatt a világ vele feldől, Kiűzi magát a királyi teremből, Elsírja magában, hogy mennyire árva, Themze folyó partján roskadozón járva. Érzi a fájdalom rettenetes tőrét, Forró-hideg láza futkossa be bőrét, Amannál gyilkosabb emennek a tőre, Mikor búcsú nélkül szökött haza tőle. Csupa gőg, csupa máz itt e fehér élet, Bűn-takaró nélkül már tudva sem élhet, Csak bőre fehér még, ha mi szép van rajta, De lelke szövete rút, fekete fajta. Hány hitte felőle, hogy könnyen esendő, Színben az erkölcs is csak bűnre menendő, Óh, villogó bőrben kéjt kergető árnyak, Szándékosan akik uszályára hágtak. Az Ige közöttük ily szörnyeket termelt? így tapossák ők le magukban az embert? Hát így virít itt a szeretet törvénye? Csupa szenny és rozsda paizsa és vértje! Menekül a lelke Nagyszellem Atyához, Csalódás oltárán zokogva megáldoz. S míg lelke borongva ős tájait járja, Feltűnik előtte Tonawanda árnya. Mennyi örömkönnyel mosta magát széppé, Hogy áldozatában tisztán lehet Égé, Hogy ő lehet az, ki Manitót engeszti, Rá ki követ dobna, nincs faja közt senki. Ég kedvibe járnak, önként akik halnak, Jobban mintha mások szánják Zuhatagnak, Titkos kimúlása hősi mersszé válik, Nagyszellem Atyánál boldogan vadászik.
