Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG 3 nalc, hogy hivatás. És mert ismerünk és olyannak ismerünk, amely- lyel érdemes és illő foglalkoznunk, azért nem hagytuk ki nevünkből jellegzetességeinket. Az Egyesült Államokban ugyanis megközelítőleg egy millió magát magyarnak valló vagy legalább is magyar származású egyén él. Ennél sokkal kisebb arányszámu nemzetiségűek is kötelességüknek tartják saját intézmények létesítését és fenntartását. Es most mi kérdezzük: Miért épen a magyarsóig lenne az, amely “letépvén fényes nemzeti jellegét” minden kény- * szeritő ok nélkül mosná le magáról még a nevét is?! Ha szégyenből tenné: arra nincs oka. Ha “üzleti okok” miatt tenné ezt — tévedne. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy ha valaki valahová beáll, akkor körül is szokta nézni a házat azért, hogy “ki fia borja” építette vagy lakik benne, bárminő neve legyen is. “Elvégre amerikaiak vagyunk” — fejezi be levelét az iró — “és kötelességünk az, hogy lehántsunk magunkról minden olyan sallangot, amely más amerikaitól megkülönböztet.” Hogyan? kérdezzük tisztelettel: mi is tesz valakit amerikaivá? Talán az hogy jól-rosszul beszéli az angol nyelvet, grape fruit-ot reggelizik s végig gombolás inget hord: vagy pedig az, ha minden törvényes kötelezettségének hűséges teljesítése mellett megáll segítség nélkül a maga lábán s tömegeiben megépíti a maga szükséges intézményeit? ! Mi ez utóbbit valjuk. Azért határoztunk úgy, ahogyan határoztunk. És még valamit: mi ebben hiszünk is. Borshy Kerekes György © Magyarnak születni önmagában még sem nem végzet, sem nem dicsőség, hanem feladat; minél nagyobb, nehezebb feladat, annál drágább, annál gazdagabb ajándék. Minden nemzet csak addig él a földön, amig sajátos feladata, értékes, egyéni jellemvonása van. Találja meg önmagát a magyar és megtalálta, megmentette — jövendőjét. ... a magyarság nem üzlet, nem dicsőség, hanem fölséges alkalom a szenvedésre! (Ravasz László gondolataiból)
