Fraternity-Testvériség, 1957 (35. évfolyam, 1-12. szám)
1957-06-01 / 6. szám
TESTVÉRISÉG 13 színes szalagot sző belőlük: Szivárvány övezi az eget. Átível házikónk felett és kiszélesedve árnyékot húz magának; de mire az utolsó harmatcseppet is magába csókolta volna a sugár, teljes fényében ragyog a Nap és mint egy szemfényvesztő eltünteti, árnyékával együtt, a szivárványt. Még ilyen tündéri szépséget sem tűr meg királyi útjában. S a Páli felett is rémülten kari- káznak tova a fellegek. Mig mi eltelve csodáljuk e szigeti szépséget . . . A két hegy nyergén mindennap átküldi sugarait a Honolulu felett lenyugvó Nap. Arannyal záporozza be a hegyeket és sugaraival megszinezi Kailua felett is az eget. Percekig némán csodáljuk a Napnak e fenséges esti köszönését. S önkéntelenül suttogom felé: Good night, Prince! Csend van. Csak az orgonázó tengert hallani . . . Hatalmas sípjain zugnak az akkordok . . . el-elhalkul, mormol, hogy utána annál erősebb tremolóba törve zúgjanak futamai . . . Aztán lecsendesedve csititja magához, mint lantok halk pengését, a partján sort álló pálmák és szakálas fenyők mélabus susogását. Az esthomályban megöntözöm házikónkat keretező virágaimat. Nem is régen ültettem és már mind virít. Négy bokor hibiskus lengeti, mint piros kendőt, virágait; köztük egy-egy muskátli-bokor, rózsaszín és tűzpiros nagyfej ü virágai hazai illatot lehelnek. És van két bokor fehér és lila virágú “patience” is. Búzavirágot is vetettem, de mindennap elpanaszolom: a búzavirág nem szeretheti a homoktalajt, nem kél ki belőle. Rám virít a patience: türelem! Honolulunál a tengerbe zuhant a Nap. Magával rántotta arany sugarait. Sötéten állnak a hegyek. Este lett. Kailua felett felkelt a Hold. S csillagok fényesítik az eget . . . Alázatos hálaadással az örök Alkotónak, e mindennapi le- másolhatatlan csodás szinjátékáért, pihenőre térek. Óh — ha majd eljön az időm — vajha az én életem napnyugta is ilyen isteni remek lehetne! “Dicső nap a fölséges égen Takard el akkor fény dús képed’! Eltört a kis tükör, a melyben Magadat oly kedvtelve nézted . . .” (Vajda János)
