Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-12-01 / 12. szám
18 TESTVÉRISÉG ALOHA! Irta: Szabóné Lévay Margit A Hawaii szigetekre érkezőket üdvözlik ezzel a kedvesen csengő köszöntéssel: Aloha! Mint zeneművészek kezében a kedvelt hangszer, olyan élvezetesen hangzik az örömteli ajkakon az Aloha. Öreg, ifjú, gyermek és nagyszülő egyenlő bájjal s kedvességgel üdvözli az érkezőket: Aloha! S mint a művész játszi ujjai alatt szárnyal a zongora vagy hegedű húrjairól egy-egy melodikus dallam, örömbe, lelki szépségbe andalítja hallgatóit. Értelmezésében is gazdag az Aloha. Mert amig minden más nyelven különböző szóval köszöntjük az érkezőket és búcsúzunk a távozóktól, a Hawaii-i az “Aloha” köszöntésben fejezi ki érzelmeit úgy megérkező, mint eltávozó kedveseinek. Miért? Mert az Aloha magában foglalja a szeretet egészét, azt a sze- retetet, ami mindent elfedez és mindig remél, ezért az elváláskor is nem szomorúsággal, de a viszontlátás édes reményével teliti meg a búcsúzó szivet. Aloha! — cseng mosolygó ajakáról távozó kedvese után a köszöntés s közben a viszontlátás reménye hessegeti tova szivéből az elválás szomorú érzéseit. Aloha! — suttogtam én is a “Mainland” felé, amint tovarepült velünk partjáról a hatalmas gépmadár, túl a felhőhegyek csillogó ormán, utat furva magának a megriadtan futkosó bárányfelhők között . . . Aloha! — susogtam az ezüstösen pik- kelyező tengeren át várakozó szeretteim elé is, elhessegetve szivemből a második hazámból való eltávozás szomorkodó érzéseit. Kikhez szólt az a visszasóhajtó Aloha!? Amerikai magyar testvéreimhez, barátaimhoz, akiktől — bár sejtelmük sem volt róla — épp’ olyan könnyes érzésekkel küzdve távolodtam mindig messzebb, mint régesrégen a szülővárosomtól. És még mindig foglyul ejt gyakorta ez érzés: mintha másodszor hagytam volna el a hazámat . . . Mert feltalálható itt minden szépség, amiben elgyönyörködhetik a lélek, de a mi számunkra mégis hiányzik a leggyönyörűbb szép: a magyar közösség, a magyar nyelvű istentisztelet s az abból csörgedező magyar élet. De az a szeretet, ami soha el nem fogy, áthidalja a beláthatatlan messzeséget is s közeibe hozza a távolt. A szeretet eme hidján kelek át én is majd időnként és el-elmondok egyet- mást, az Aloha szárnyain, ennek a folyton virágzó szivárvány- ives remek szigetnek szépségeiről, életéről és lakosainak ősszokásaikról s kedvteléseikről. Addig is a legszeretőbb köszöntéssel: Aloha!
