Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-12-01 / 12. szám
12 TESTVÉRISÉG Hallom az ellenvetést; idegen példákra hivatkozást. Magam is tudom, hogy pl. a zsidó nép nagy része sem beszéli a zsidó nyelvet, de eltekintve attól, hogy ezen a téren még a zsidóság körében is egy nagy renaissance van kibontakozóban, én pontosan nemzeti vallásukra, nemzeti egyházaikra hivatkozom, templomaikra, melyekben mindig is héber volt a szertartás nyelve s amelyben a legkiválóbb rabbitól a legutolsó kis boche- rig olyan zsidó szellem élt, mely összetartó és megtartó erőként fogta össze a világ egész zsidóságát bárhová vetette is sorsa szétszórattatásuk idején. Ki állíthatja ezzel szemben, hogy a mi elveszejtett ifjúságunk nyelvétől megf osztottan öntudatos megtartója lehet ősi magyar intézményeinknek? Már pedig hogy mire képes az egyházán keresztül megtartott népi öntudat, azt megint csak a zsidók példájára hivatkozással tudom legjobban érzékeltetni. Amerika zsidósága ma már nemcsak itteni intézményeit tudja fenntartani csodálatos áldozatossággal, de egy egész ország: Izrael finanszirosását is biztosítani tudja. A népi hűség megszívlelendő példája! További döntő ellenérvként azt szokták felhozni, hogy a gyermek értelmi fejlődésének a kárát jelenti a kettős nyelvűség. Miért okozzak — úgy mond — nehézséget a fejlődő gyermeknek? . . . Nem vagyok pedagógus, de józan magyar ésszel és logikával is megállapithatom, hogy ennek pontosan az ellenkezője az igaz. Az egynyelvüség még akkor is káros, ha az az egy nyelv épen az angol, vagy hogy precízebb legyek: az amerikai angol. Én még nem láttam olyan erdélyi magyart pl., akinek az értelmi fejlődését károsan befolyásolta volna egy két idegen nyelv elsajátítása. A több nyelv épen ellenkezőleg agycsiszoló hatást gyakorol s bizonyára ez a körülmény magyarázza a latin és görög nyelvek középiskolai komoly oktatását. Egyébként mindazt, amit egy magyarországi középiskolás diáknak a görög és római világról tudnia kellett, elsajátíthatta volna magyar nyelven is. Ezzel szemben épen az értelem és logikus gondolkozásmód fejlesztésére volt az idegen és részben holt nyelveknek igen jótékony hatása. Nem hiszem, hogy akad lélekbúvár, aki velem együtt ne vallaná, hogy anyanyelvűnk mellett egy második nyelv elsajátítása egy normális agyberendezésü ember számára — különösképen a gyermekkorban — nehézséget okozna. Megdől az ilyetén való okoskodás minden érve és én nagy szeretettel gondolok azokra a szülőkre, nagyszülőkre, akik sokszor egészen megható módon ragaszkodnak ahhoz, hogy gyermekeik, unokáik megőrizzék a nyelvünkben rejlő kincseket, amelynek birtoka még itt Amerikában is igen sok gyakorlati előnyt biztosit az
