Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-11-01 / 11. szám

18 TESTVÉRISÉG Kárpátok-koszoruzta Óhazában, pedig még csak nem is kellene lemondanunk minderről mert a civilizáció vivmányai nem Ame­rika privilégiumát képezik s Magyarország sem állott meg az 1900-as évek színvonalán, hanem lépést tartott a fejlődéssel és kulturális adottságainak a birtokában még szegénységében is nemesebb veretűvé tette. De máris hallom az ellenvetést a szociális igazságtalanságokról és a javak elosztásának egyenlő­ién voltáról. Sok tekintetben igaz ez az ellenvetés, hiszen való­ban már az első Világháború előtti u. n. aranykorszakban is kezdtünk rádöbbenni a költő igazságára: Szertenézett — már mint a magyar — és nem leié honát a hazában! és arra a másikra is hogy “. . . a fáradt vén Tiszahát eleresztett, hát eleresztett s könnyes szemű bus hajdú legények néztek — a kivándorló hajó fedélzetéről — a szennyes fekete árba!” Szeret­ném azonban, ha Amerika magyarja megérezné szavaim tár­gyilagosságát, midőn azt mondom, hogy attól kezdve, hogy az első Világháború után a magyar nép maga vehette kezébe sorsának intézését, tehát a szörnyű Trianon-i béke-diktátum okozta elesettségünk árán szerzett függetlenségünk idején, már sok minden történt az Óhazában, már folyamatban volt a szo­ciális igazságtalanságok megszüntetése és ha az Úristen népünk­nek még egy évtizednyi kiméleti időt juttatott volna, Magyar- ország — és pedig a Trianon-i igazságtalanság jóvátétele követ­keztében és a készülő egészséges földbirtokreform s egyéb rész­ben már megvalósult szociális intézkedések révén — Közép- európa népeinek az élére került volna, arra a helyre, amelyre egész történelmi múltja predesztinálja. Sok nehézséggel és sok rágalommal kellett még megküzdenünk, mert a négyszázéves Habsburguralom mindent elkövetett hazánk és népünk diszkre- ditálása érdekében és ugyanezt tették később azok, akik Kun Béla átkos emlékű diktatúrájának bukását fájlalták a maguk módja szerint! Fájdalmas csapást mert hazánkra a II. Világháború, mely­nek mi csak vesztesei lehettünk. Mi ebbe a háborúba bele­kényszerültünk, de az is tény, hogy mi magyarok hosszú év tizedeken keresztül próbáltuk rábirni a nyugati nagyhatalmakat a Dunamedence igazságos rendezésére és figyelmeztettük a bol- sevizmus veszélyére sajnos eredménytelenül és igy történhetett meg, hogy Nyugat az orosz bolsevista méregkeverőket még csak nem is olyan régen, hajlandó volt egyenrangú szövetségesek­ként kezelni. Eddig inkább az érzelem húrjain játszottam, de lássuk mit lehet érvü felhozni magyar nyelvünk és vele népiségünk meg­tartása mellett a hideg számitó ész vonalán?

Next

/
Oldalképek
Tartalom