Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-11-01 / 11. szám
18 TESTVÉRISÉG Kárpátok-koszoruzta Óhazában, pedig még csak nem is kellene lemondanunk minderről mert a civilizáció vivmányai nem Amerika privilégiumát képezik s Magyarország sem állott meg az 1900-as évek színvonalán, hanem lépést tartott a fejlődéssel és kulturális adottságainak a birtokában még szegénységében is nemesebb veretűvé tette. De máris hallom az ellenvetést a szociális igazságtalanságokról és a javak elosztásának egyenlőién voltáról. Sok tekintetben igaz ez az ellenvetés, hiszen valóban már az első Világháború előtti u. n. aranykorszakban is kezdtünk rádöbbenni a költő igazságára: Szertenézett — már mint a magyar — és nem leié honát a hazában! és arra a másikra is hogy “. . . a fáradt vén Tiszahát eleresztett, hát eleresztett s könnyes szemű bus hajdú legények néztek — a kivándorló hajó fedélzetéről — a szennyes fekete árba!” Szeretném azonban, ha Amerika magyarja megérezné szavaim tárgyilagosságát, midőn azt mondom, hogy attól kezdve, hogy az első Világháború után a magyar nép maga vehette kezébe sorsának intézését, tehát a szörnyű Trianon-i béke-diktátum okozta elesettségünk árán szerzett függetlenségünk idején, már sok minden történt az Óhazában, már folyamatban volt a szociális igazságtalanságok megszüntetése és ha az Úristen népünknek még egy évtizednyi kiméleti időt juttatott volna, Magyar- ország — és pedig a Trianon-i igazságtalanság jóvátétele következtében és a készülő egészséges földbirtokreform s egyéb részben már megvalósult szociális intézkedések révén — Közép- európa népeinek az élére került volna, arra a helyre, amelyre egész történelmi múltja predesztinálja. Sok nehézséggel és sok rágalommal kellett még megküzdenünk, mert a négyszázéves Habsburguralom mindent elkövetett hazánk és népünk diszkre- ditálása érdekében és ugyanezt tették később azok, akik Kun Béla átkos emlékű diktatúrájának bukását fájlalták a maguk módja szerint! Fájdalmas csapást mert hazánkra a II. Világháború, melynek mi csak vesztesei lehettünk. Mi ebbe a háborúba belekényszerültünk, de az is tény, hogy mi magyarok hosszú év tizedeken keresztül próbáltuk rábirni a nyugati nagyhatalmakat a Dunamedence igazságos rendezésére és figyelmeztettük a bol- sevizmus veszélyére sajnos eredménytelenül és igy történhetett meg, hogy Nyugat az orosz bolsevista méregkeverőket még csak nem is olyan régen, hajlandó volt egyenrangú szövetségesekként kezelni. Eddig inkább az érzelem húrjain játszottam, de lássuk mit lehet érvü felhozni magyar nyelvünk és vele népiségünk megtartása mellett a hideg számitó ész vonalán?