Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)

1956-08-01 / 8. szám

TESTVÉRISÉG

5

— Az ércek nemessége az ellenállás: aranyra, ezüstre nem hat a környezet. — Könyörög, óv, int szavaiban, hogy őrizzük meg keresztyén világnézetünket, szépirodalmunkat, nemes fel- felé-igyekvésünket: Mindazt, ami magyarrá tette a magyart! “Ne engedjük kincseinket a szélnek!” Hadakozik, sir, lemond. — Maga sem hisz talán a jövendőben? — Hosszú sorokban úgy ir, mintha úgy érezné, nincsen mentség, mert ami volt, elpusztul végzet szerint: “A virágot nem kell eltaposni, meghal az magától, ha egyszer túl van a virágzáson!”

... Én nem tudom ilyen fekete szemüvegen keresztül nézni a világot. Tudom, hogy egy nagy darab jövendő a mi kezünkben van. Lehet, hogy Babits képzelődése — a maga “elefántcsont-tornyában” — úgy kuszálta, festette a magyar természetet, kitartást, életmotivumokat, hogy a tragikum szélesebb perspektívában tárult szeme elé . . . Lehet, hogy többet kellett volna népünk között élnie, hogy meglássa: az embereket nemcsak a “rontás érdekli”. Megismerte volna a Jancsik, Jóskák, Mariskák szüleit, akik nem fáradnak bele a sok-sok kérdésre való válaszolgatásba.

... Az amerikai magyarok talán jobban megőrizték nemzetiségi sajátságaikat, jellegüket, mint sok más nemzet kivándorolt fiai.

Vájjon csak őrzik maguknak tizlakat alatt? Vagy át is adják hathatósan és maradandó nyomokkal a következő generációknak?! . . . Jajj annak a kertésznek, aki alszik a palánták között!

... Jó volt a sok kis magyar nyelvvel küzködő, Ligonier- ben nyaraló gyermek között az idén is agyonfáradni, lépten- nyomon egy-egy kisember hatalmas problémájába ütközni, tani- tani a “cs”, “ny” s az olyan rettenetesen nehéz “gy” és “ty” betűket . . . Fújni velük együtt régi népdalainkat addig, mig ki nem dagadtak a mi torkunkon is az erek. Az biztos, hogy egyszer egy-egy kis unoka meg fogja kérdezni tőlük:

— Honnan tudja nagyapa azt a sok-sok gyönyörűséges dallamot, a “Te vagy a legény, Tyukodi pajtás”-t, “A csitári hegyek alatt” és a többit?

— Hajaj! Nekem is úgy tanitották réges-régen. De igy énekelték ezt már száz és száz évvel ezelőtt is a Régi-Hazában őseink . . .

... Jó volt a sok gyermekkel reggeltől estig foglalatoskodni, mert amennyivel óránként és naponként fáradtabbak lettünk, annyival inkább éreztük, hogy magyar kertben plántálunk.

És melyik magyar kert nem gyönyörűséges?