Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-08-01 / 8. szám
TESTVÉRISÉG 3 PLÁNTÁLÁS A MAGYAR KERTBEN . . . Irta: Haranginé Juhász Antónia Aki gyermekekkel foglalkozik, azok életének nyesegetésével, hajlitgatásával, hacsak a maga szükebb családi körében is — hátha még gyermekcsoportokkal! — az tudja igazán, hogy a gyermek-lelkek, mint megannyi élő kérdezgető-gépecskék, úgy sürögnek — forognak körülöttünk. Melyik az a kicsi élet, aki kifogyna kérdésből? — Miért van ez igy? — Miért van ez úgy? — Miért éppen zöld a fü? — S miért a Mennyben lakik a jó Isten? Visszaemlékszem egyik őszeshaju professzoromra, aki felülről, a szemüvege legsarkából reánknézve mondta egyszer régen: —- Aki pedig gyermekekkel akar foglalkozni, gyermekéleteket formálni, tanitani, annak a szükséges iskolákon kivül már- csak három dologra van szüksége: Először is türelemre, másodszor is türelemre, harmadszor ismét türelemre! Rákönyökölt a zöld katedra sarkára féloldalról s lassan, minden megszakítás nélkül, talán ötször is elmondta egymásután. Mióta pár hete — a ligonieri hegyek között olyan barátságosan meghúzódó Bethlen Otthonban — ezévben is újra gyúrtuk a hittant és magyar tudományt a sokfelől összesereglett lurkókkal — ismét belejöttünk a sok-sok válaszolgatásba. Mit is lehet mondani egyik-másik hétéves pöttömnek, amikor megkérdezi: — All right! hogy Magyarország egyszer olyan nagy volt, de miért olyan pici most? — Hogyan lehet, hogy a szomorufüzfa, csak egy fa! és mégis felismerte, hogy Jézus ül alatta s hogy megvédje az üldözőktől, lekonyitotta ágait?. (A legenda szerint.) Az biztos, hogy a kérdés az ő számára fontos és hogy nekünk felelni kell. Mégpedig úgy, hogy az kerek legyen és guruljon, különben nem tudja felfogni ... És még egy biztos. Amit mondunk, elhiszi. Nem is felejti el, hanem hordozgatja magában, kérdésekként halad s a válaszokból hegyet épit, amit később majd igy hiv: életfelfogás. Ahogy elnézem sorban őket, a Pétereket, Gézákat, Palikat, Tamásokat, ha mások is a kérdéseik a világ sorsa és az élet
