Fraternity-Testvériség, 1956 (34. évfolyam, 1-12. szám)
1956-07-01 / 7. szám
TESTVÉRISÉG 41 HITBELI ÖRÖKSÉGÜNK A TENGERENTÚLON ÉS A TENGEREN INNEN Irta és elmondotta: Dr. Haller István Az Amerikai Magyar Országos Református Presbiteri Szövetség 1955 évi szeptember hó 4-én, Ligonierban tartott 10 éves jubileumi ünnepségén Az ember egész élete a létért, a fennmaradásért folytatott küzdelemnek hosszú, szakatlan láncolata! Az emberi élet útját hasonlíthatnám a végtelen pusztaságban haladó vándoréhoz, aki a szinte járhatatlan utón elfáradva, a nap tikkasztó hevétől elernyedve, erejének végső megfeszítésével halad a maga kitűzött célja felé, Istenbe vetett rendíthetetlen hittel és gyermeki bizodalommal . . . s milyen öröm és boldogság tölti be egész valóját, amidőn feltűnik előtte a várva-várt reménysugár, a reménylett facsoport hüs forrásával, melynek vizéből merítve fel- üditheti fáradt tagjait, a feléje boruló lombok pedig enyhe árnyékot borítanak naptól felperzselt testére. A mi, sok megpróbáltatással telitett, nehéz emberi életünkben is vannak ilyen üdítő stációk, megállóhelyek, örömnapok, amelyeket fáradságosan terhes életutunkon oly boldog reménykedéssel várunk s amelynek elkövetkezése oly igaz melegséggel tölti be szivünket. Az én számomra is egy ilyen örömnap következett el a mai napon, amikor a kitüntető és megtisztelő meghívásnak eleget téve, szólhatok Önökhöz kedves Testvéreim, s szivem szerint, emlékeimen keresztül a múltról és jelenről, tallózva abban a témakörben: “Hitbeli örökségünk a tengerentúlon és a tengeren innen.” Szólhatok arról az ősi hitbeli örökségről, amely a miénk volt a tengeren túl, amelyet magunkkal hoztunk a szivünkben s szólhatok arról, hogy miként sáfárkodtunk ezzel a dr£ga kincsesei, mit őriztünk meg belőle, mi vált közöttünk hatóerővé, s mi biztosítja számunkra itt, a tengeren túl az ősi magyar kálvinista szellem fennmaradását, a magyar református Sión fenntartását az uj élet adta, uj életkörülmények között, az örök reformáció szellemében. Beöthy Zsoltnak, a nagy magyar irodalomtörténet-tudósnak van egy csodálatosan szép munkája: “A Magyar Irodalom Kistükre.” Ennek bevezető soraiban a soha el nem halványuló magyar eszményképnek, az ősmagyar lovasnak állít örök emléket. Ott áll az ősmagyar lovas a dombtetőn. Apró paripán ül. Alakja szikár. Arcéle éles. Oldalán kard, hátán ijj és tegez. Sasszeme kémleli a távolt. Mögötte lent a völgyben a nyugvó
